in other client

2012. december 21.

Ipsos - Online vásárol okostelefonon 12 százalék Magyaroszágon, 2012. december


A válaszadók több mint negyede használta már az okostelefonját beszerzésre. Az online kereskedelem agorája a számítógép, manapság azonban már a telefonok is hivatalos vásárlóeszközök: 27%-nyian mondják, hogy már rendeltek ezt-azt ily módon.

A csendes-óceáni térség, valamint a Brazília, Oroszország, India és Kína esetében ez az arány 42%. Viszont Európában még kevéssé vált gyakorlattá, itt 18%-nyi a telefonját vásárlásra is használók tábora. Magyarországon még ennél is kevesebben, 12%-nyian innovatívak e téren. Globális szinten az 50 és 64 év közöttieknek mindössze 15% mondja, hogy telefonon szerez be termékeket vagy szolgáltatásokat.

Az okostelefonok azonban egyre okosabbak lesznek. Ahogy a használóik is. Így egészen biztosan növekedésnek indulnak majd a fenti arányok.


Forrás: Ipsos (sajtóközlemény)

Elindult az IAB Hirdetői Klubja, 2012. december


Az IAB Hungary keretein belül létrehozott Hirdetői Klubot a digitális piac iránt elkötelezett hirdetők szervezik hirdetőknek. A Klub célja, hogy olyan hiányt pótló fórumot biztosítson a vállalatok számára, ahol a digitális marketing piacot érintő konkrét javaslatok és tettek születhetnek, mely előre lendíti az iparág és ezzel együtt a vállalatok online kommunikációjának a fejlődését.

Az IAB Hirdetői Klub Juhász Péter Tibor (Procter & Gamble, jelenleg gyes-en) és Tóth Gergely (Heineken) vezetésével és aktív közreműködésével született meg, az IAB Hungary keretein belül. A két online területen is elismert szakember olyan multinacionális vállalatot képviselnek, akik nem csak nemzetközi, de magyarországi szinten is példamutató és hatékony online kommunikációt folytatnak.

„Annak érdekében, hogy a Hirdetői Klubban eredményes munkát végezhessünk kidolgozunk egy közös prioritásokon alapuló cselekvési tervet, amely tartalmazza a tagok számára azokat a területeket, ahol fejlődést szeretnénk elérni. Ilyen például az átlátható és korszerű médiatervezés és vásárlás (bele értve a Reach/Freq, RTB, lead alapú értékesítést, stb.) a mérés (online közönségmérés, webanalitika, stb), edukáció - elsősorban ügyfél oldalon - és az online hirdetések hatékonyabb kihasználása (pl. sztenderd méretek).”- mondta el Tóth Gergely.

„Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a negyedévenkénti találkozók alkalmával közös érdekérvényesítés, együttes összefogás, tudáscsere és kapcsolatépítés alakuljon ki a résztvevők között, valamint egy kötetlen beszélgetés keretében szót ejtsünk a digitális marketing piac aktualitásairól.” - tette hozzá Juhász Péter Tibor.

Az IAB Hirdetői Klub nyitott minden hirdetői oldalon dolgozó marketinges, kommunikációs, médiás szakember részére, a részvétel nem kötött az IAB tagsághoz. Minden olyan hirdető csatlakozhat a Klubhoz, aki érdeklődik a digitális megoldások iránt és fontosnak tartja e marketing eszközök folyamatos fejlődését és fejlesztését. A csatlakozás és a részvétel ingyenes, de csak hirdetők vehetnek részt klubesteken.

Az első hivatalos eseményen a Boehringer Ingelheim, Heineken, McDonald’s, P&G, Samsung, UPC és a Vodafone képviselői vettek részt, a szakmai előadásokat Juhász Péter Tibor és Szabó Béla (Vodafone) tartotta és megállapodtak a Klub céljairól, működtetéséről.


Forrás: IAB (sajtóközlemény)

Google - Keresési trendek Németországban, 2012


Minden téma
  1. EM 2012
  2. Dirk Bach
  3. Olympia 2012
  4. Felix Baumgartner
  5. Samsung Galaxy S3
  6. Bettina Wulff
  7. iPad3
  8. Whitney Houston
  9. Kate Middleton
  10. Voice of Germany
Személyek
  1. Dirk Bach
  2. Felix Baumgartner
  3. Bettina Wulff
  4. Sebastian Vettel
  5. Whitney Houston
  6. Kate Middleton
  7. Brigitte Nielsen
  8. Mitt Romney
  9. Lana del Rey
  10. Cro
Úticélok
  1. London
  2. New York
  3. Paris
  4. Barcelona
  5. Mallorca
  6. Thailand
  7. Amsterdam
  8. Rom
  9. Istanbul
  10. Wien
Kütyük
  1. Samsung Galaxy S3
  2. iPad 3
  3. iPad Mini
  4. Nokia Lumia 920
  5. iPhone 5
  6. HTC One
  7. iPhone 4S
  8. Nexus 7
  9. Samsung Galaxy Note
  10. HTC One S
Német városok a Google Térképen
  1. Berlin
  2. München
  3. Frankfurt
  4. Köln
  5. Hamburg
  6. Dresden
  7. Stuttgart
  8. Hannover
  9. Leipzig
  10. Bremen
Környékbeli helyen a Google Térképen
  1. Hotel
  2. Camping
  3. Restaurant
  4. Pension
  5. Supermarkt
  6. Tankstelle
  7. Ostsee
  8. Ferienwohnung
  9. Bahnhof
  10. Nordsee
Gépkocsimárkák
  1. Opel
  2. BMW
  3. Audi
  4. VW
  5. Mercedes
  6. Renault
  7. Porsche
  8. Ford
  9. Honda
  10. Toyota
Forrás: Google

EN - A táblagépesek online szokásai (infografika)

eNet - E-kereskedelem 177 milliárd forint bevétel, 2012. december


Miközben a hazai kiskereskedelem még mindig válsággal küzd, az internetes kereskedők nem panaszkodhatnak. Az elmúlt egy évben 1,6 millióan vásároltak legalább egyszer online. A forgalom idén megközelíti a 177 milliárd forintot, ami mintegy 14 százalékos bővülés a tavalyi, 155 milliárdhoz képest. Ebben nagy szerepe van a nemrég megjelent webplázáknak, melyek sok új vásárlót ismertettek meg az internetes vásárlás nyújtotta kényelemmel – derül ki az eNET – Telekom: „Jelentés az internetgazdaságról” című kutatásából.

Csak az online kiskereskedelem növekszik

Az online kiskereskedelem forgalma töretlenül növekszik annak ellenére, hogy a hagyományos kiskereskedelmet súlyosan érintette a 2008-ban kezdődött válság. Ugyan 2011-re az összesített 6,5 ezer milliárdos forgalom már meghaladta a 2008-as szintet, ez az eredmény zömében az élelmiszer szektor áremelkedéseinek köszönhető. A többi szegmensben inkább stagnálás vagy gyenge csökkenés jellemző.

Ezzel szemben az e-kereskedők idén várhatóan mintegy 177 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak, ami 14 százalékos bővülést jelent. Ez a teljes kiskereskedelemi forgalom 3 százaléka. A bevételek jelentős részére, mintegy 40 százalékára idén is az év utolsó két hónapjában tesznek szert, köszönhetően az ünnepek előtti hajrának.

Ráadásul az online vásárlások átlagos kosárértéke is magasabb, mint a hagyományos vásárlásoké. Interneten egy vevő egy alkalommal átlagosan hétezer forintot költ, míg a hagyományos kereskedelemben csak háromezret. Tehát az online vásárlók szívesebben költenek egyszerre nagyobb összeget, amit az is ösztönöz, hogy a legtöbb webáruház egy bizonyos összeghatár felett ingyenes szállítási lehetőséggel csalogatja őket.

Egyre több nő vásárol interneten

1,6 millióan vásároltak legalább egyszer online az elmúlt 12 hónap során – az eNET friss kutatása szerint, melyet 2012 harmadik negyedévének végén készítettek. A nők és férfiak aránya még kiegyenlített, de a számos, főleg nőket célzó, impulzív vásárlásra építő webáruháznak köszönhetően előfordulhat, hogy fél éven belül több nő fog vásárolni online, mint férfi. Az internetes kereskedőknek tehát egyre inkább fel kell készülniük a női igények kiszolgálására, ami sok esetben a weboldalak átalakítását is elkerülhetetlenné teszi.
Slágertermékek: okostelefon, tablet, parfüm

Idén robbanásszerűen bővült a műszaki cikkek piaca az online értékesítésben hagyományosan jól menő játékok és könyvek mellett. Főleg a szórakoztató elektronika iránti keresletben érzékelhető változás a tavalyi évhez képest. Idén már várhatóan 15-20 milliárd forintért vesznek ilyen cikkeket interneten. A sikerhez az is hozzájárul, hogy a hagyományos boltokhoz képest gyakran 10-20 százalékkal olcsóbban lehet megvenni ugyanazt a terméket, ami egyértelműen kedvez a szektor növekedésének.

Az eNET kutatásából az is kiderült, hogy melyek az idei karácsonyi szezon leginkább keresett termékei. A korábbi évekhez hasonlóan idén is népszerűek a HD felbontású tévék, de a szórakoztató cikkek közül az igazi sláger az okostelefon és a tablet. Csak az előbbiből az év utolsó három hónapjában mintegy 200 ezer darab találhat gazdára, jelentős részüket az interneten veszik, vették meg.

Az elmúlt évektől eltérően – főként a női vásárlók megjelenése miatt – idén komoly szerep jut a lakberendezési cikkek, háztartási gépek és ruházati cikkek online eladásának is. Utóbbi 2011-ben még csak 5 milliárdos piac volt, idén már elérheti a 8 milliárdot. A háztartási gépek és lakásfelszerelések online piaca is hatalmasat nőtt: idén várhatóan 15 milliárdos forgalommal zárja az évet, mely duplája a tavalyinak.

Egyre többet költenek a magyarok online szépségápolási boltokban is. A 7 milliárdos terület slágerterméke a parfüm, melyből interneten a kutatás szerint idén várhatóan legalább 1,5 milliárd forint értékben adnak el.
Online rendeljük, de még inkább elmegyünk érte

Az internetes vásárlással most ismerkedő tömegek igényeihez alkalmazkodva számos webáruház nyitott bemutatótermet és átvevőpontokat. Az online vásárlás növekedésével együtt ugyanis a bolti személyes átvétel is bővült idén, a vásárolt termékeket immár ugyanannyian veszik át személyesen, mint futárszolgálaton keresztül, szemben a Nyugat-Európai átlaggal, ahol a személyes átvétel alig jellemző. Furcsának tűnhet, hogy ilyen sokan rendelnek a neten, aztán mégsem az otthonukban, munkahelyükön veszik át az árut. Ezt a magyar sajátosságot a kereskedők többsége azzal magyarázza, hogy itthon még mindig nagy az igény a termékek vásárlás előtti személyes megtekintésére, és az árérzékenység miatt sokan így próbálják még a szállítás költségeit is megspórolni.

Az összes forgalom 70 százalékát még készpénzben bonyolítják. Ezt az átvétellel egybekötött bankkártyás fizetés (15 százalék), a banki utalás (10 százalék) és végül 5 százalékkal az online bankkártyás fizetés követi.
Megjelentek a magyar webplázák

Idén már itthon is széles körben terjed az a nemzetközi trend, mely szerint a vevők nem csak az eseti jellegű vásárlásaikat intézik online, hanem a rutinbevásárlásokat is. Ezek körére, ha valamennyi terméket egy helyen kínálja az áruház, fel lehet építeni egy plázaszerű, “mindent egy helyen” értékesítési filozófiát.

Az ilyen webáruházak nagy előnye egyrészt, hogy időt takaríthat meg a vásárló, másrészt nagyobb volumen esetén megspórolhatja a szállítási költséget is. Az idő- és költségmegtakarítás mellett további fontos szempont és elvárás a széles termékkínálat.

A hazai online kereskedők erre a trendre reagálva idén fokozatosan bővítették a kínálatukat. Így jöttek létre a már említett „mindent egy helyen” webáruházak. Egyre több ilyen online pláza növi ki magát az e-kereskedelmi piacon, már most is jelentős forgalmat bonyolítva le. A hazai szereplők bár most még csak a teljes e-kereskedelem mintegy 5%-áért felelősek, a webplázák növekedésének további lendületet adhat, hogy az internetes kereskedők legnagyobbika, az Amazon.com, is tervezi a magyarországi terjeszkedést.

A megrendelések fizetési és kézbesítési módja





Forrás: eNet (sajtóközlemény)

EU - A webshopok háromnegyede nem felel meg a fogyasztóvédelmi szabályoknak, 2012. december

Az internetes üzletek, webshopok 75 százaléka nem felel meg az Európai Unió fogyasztóvédelmi előírásainak - állapította meg az Európai Bizottság, amely ismertette annak az átfogó vizsgálatnak az eredményét, amelyet a bizottság a tagállami hatóságokkal közösen végzett idén júniusban.

A vizsgálat eredményét összegezve a bizottság megállapítja, hogy a felhasználóknak sokszor szerződési feltételek "labirintusán" kell áthámozniuk magukat, mielőtt megtudhatnák, mennyit is fizetnek valójában a termékért, a gyerekeket pedig ingyenesként feltüntetett játékokkal vesznek rá a vásárlásra.

"Ha a gyerekek egyszer rákapnak egy játékra, akkor nehéz megállj parancsolni. Szülők figyelem! A letölthető játékok felét ingyenesnek hirdetik, de hamar az egekbe szökő számlákkal szembesülhetnek, mert a továbblépéshez sokszor virtuális tárgyak megvásárlása szükséges" - hívta fel a figyelmet az internetes játékok rejtette csapdákra a bizottság fogyasztóvédelemért felelős tagja, a máltai Tonio Borg.

A brüsszeli testület szerint a webshopok ügyfélszolgálatát is nehéz elérni, a vizsgált oldalak több mint harmada ugyanis semmilyen elérhetőséget nem tüntetett fel.

A vizsgálat folyamán összesen 333 honlapot vettek górcső alá, az unió 26 tagállamában - Írország erőforrás hiányában nem vett részt a vizsgálatban -, valamint Norvégiában és Izlandon. Ezek 76 százalékát jelölték meg további vizsgálatra, mert a hatóságok azt gyanítják, nem felelnek meg az uniós fogyasztóvédelmi előírásoknak. A 14 éven aluli gyerekeknek játékokat forgalmazó 55 honlap 71 százaléka nem tartja be az uniós előírásokat - tudatta a bizottság.

A bizottság szerint a fő problémát a tisztességtelen szerződési feltételek, a visszalépés lehetőségének hiánya, valamint az eladó személyének és elérhetőségének fel nem tüntetése jelenti. A vizsgálat során 230 honlapnál találtak tisztességtelennek nevezhető szerződési feltételeket, amelyen a bizottság azt érti, hogy az eladó kizárja saját felelősségét, ha a letöltött termék kárt tesz a fogyasztó berendezéseiben; megfosztják a fogyasztót a jogorvoslat és a reklamáció lehetőségétől, vagy megnehezítik azt; megfosztják a fogyasztót attól a jogától, hogy a terméket kicseréltesse vagy visszakapja a pénzét, ha a letöltött termék működésképtelen.

A vizsgálat eredménye emellett azt mutatja, hogy ha a letöltés elkezdődött, akkor a fogyasztónak nincs többé lehetősége visszalépni az ügylettől, és erre a weblapok 42 százaléka semmilyen módon nem figyelmezteti a felhasználókat, noha ez kötelességük volna. A 333 vizsgált weblap közül 121 semmilyen elérhetőséget nem tartalmazott, holott a bizottság felhívja a figyelmet, hogy az eladó személyét, címét és e-mail címét is köteles lenne feltüntetni, hogy ügyfelei szükség esetén fel tudják vele venni a kapcsolatot.

A bizottság emellett azt is kifogásolja, hogy a letölthető digitális tartalmak esetében az internetes üzletek 73 százaléka nem figyelmeztet arra, hogy a felhasználók csak saját hazájukban lesznek képesek használni a terméket, más országban nem, amikor pedig fel is tüntetik ezt az információt, akkor azt az általános szerződési feltételekben, nehezen fellelhető módon teszik.

Forrás: MTI

EN - Nők és férfiak eltérő pénzköltései (infografika)

men-women-ig
Find more amazing infographics on NerdGraph Infographics

Karácsonyi online ajándékvásárlók Németországban, 2012. december


bejegyzés a Netkutatások.hu Pro előfizetőinek érhető el.
Az előfizetésről információkat ezen az oldalon talál.

A laptop az elsődleges hírforrás Amerikában, 2012. december


bejegyzés a Netkutatások.hu Pro előfizetőinek érhető el.
Az előfizetésről információkat ezen az oldalon talál.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (429) 2015 (3) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (2) adatvédelem (17) Adecco (1) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (3) affinitási index (1) AgroStratéga (3) agrárium (4) Airbnb (1) ajándék (1) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (60) Allegroup (6) Alphasonic (1) Amazon (45) Amerika (711) Android (55) AOL (5) Apple (106) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (1) apóhirdetés (3) Artisjus (1) Asus (2) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (63) autó (7) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (1) bankok (6) bankolás (43) banner (9) barkácsol (1) BDO (2) BellResearch (44) belépőjegy (1) benzin (1) BGF (3) Bing (13) Bisnode (1) BIX (3) biztonság (31) biztosítás (5) BKF (1) BlackBerry (5) blog (78) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Bookline.hu (1) Brandmonitor (1) Bulgária (2) Bónusz Brigád (5) böngészők (65) bútor (2) CB (29) cd (4) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (2) CEU (2) chat (15) Cisco (7) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) Coface (1) Compete (2) cookie (7) CPC (2) CPM (2) Creative Commons (1) család (5) csatlakozás (1) Csehország (91) csengőhang (3) csomagok (1) CTR (7) Cyberoam (1) DE (495) Delicious (3) Dell (2) Deloitte (1) Digg (4) Digi (1) digitális (20) digitális szakadék (2) digitális írástudás (9) divat (2) DKT (1) domain (34) Drupal (1) dvd (1) díj (4) Díjnet.hu (2) e-kereskedelem (149) e-kormányzat (9) e-könyv (21) e-mail (123) e-olvasó (7) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (2) e-tanulás (55) e-óra (1) eBay (23) Economist Intelligence Unit (1) egészség (18) egészségügy (12) elemzés (3) ELTE (1) előfizetés (4) eMAG (1) EN (1590) eNet (22) Ericsson (13) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) Etarget (9) EU (78) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (5) Európa (173) EY (1) Facebook (282) Fanta Trendriport (1) felbontások (5) felhasználók (17) felhőtár (10) felsőoktatás (1) felvásárlás (4) FEmina.hu (1) fiatalok (67) film (8) Finnország (1) Firefox (31) fizetés (50) Flash Player (1) Flickr (4) FMCG (22) fogyasztók (5) Forsense (3) fotó (13) Foursquare (2) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) fénykép (24) férfiak (13) fórum (10) Gallup (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) gemius (95) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (68) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) GfK (38) GKI (7) GKIeNet (24) Gmail (10) Google (290) Google Ad Planner (52) Google Adwords (1) Google Analytics (1) Google Chrome (28) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (327) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) GVI (5) gyerekek (33) gyógyszer (3) gépjármű (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) hir24.hu (1) hirdetés (66) hivatali ügy (10) honlap (149) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) HP (5) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Hulu (6) HVG (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (47) hír (15) Hír24 (1) hírek (14) hírnév (1) híroldalak (61) hőtérkép (1) IAB (20) IBM (9) IDC (5) időjárás (2) időmérleg (6) idősebbek (24) IFUA (1) IIBR (7) IKT (36) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (606) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (24) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) Instagram (12) Intel (1) Internet (545) Internet Explorer (25) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (60) Internetet.hu (4) Internetező nők (61) iOS (27) IP-telefon (5) iPad (26) iPhone (70) iPod (12) Ipsos (86) IPTV (4) irodalom (1) iskola (9) IT (19) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (4) IVSZ (1) iWatch (1) IWIW (12) jegyek (1) Jelentés az internet-gazdaságról (3) Jobline (2) Joomla (1) játék (32) Játéknet.hu (1) Jófogás.hu (1) Kantar (2) karácsony (40) Kaspersky Lab (3) katalógusok (6) Kelet-Európa (27) Kelly Services (1) kereskedők (21) kereső (11) kereső szavak (65) keresők (86) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (2) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (25) konferencia (11) konverzió (1) Korubo (1) KSH (114) kulcsszavak (152) kupon (18) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (46) Kutatópont (7) képernyő (3) képernyőfelbontás (8) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (2) Kína (3) kórház (1) könyv (13) közintézmények (18) középkorúak (5) közösségi média (87) közösségi oldalak (238) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (85) Lenovo (5) Lettország (1) letöltés (30) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (42) Linux (3) Live (7) látogatók (154) Mac (4) MacOSX (1) Madhouse (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (3) Mainap.hu (1) marketing (60) marketing költések (15) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (1) MCC (1) Mediameter (4) Medián (4) megosztások (5) megyék (5) Microsoft (40) MillwardBrown (3) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (218) mobil internet (177) mobil telefon (372) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (5) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (1) munkahely (28) munkanap (2) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) márka (50) média (52) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) Nagy Adat (9) Nagy-Britannia (42) napi fogyasztási cikk (1) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Nemzeti MédiaAnalízis (5) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (2) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (30) NLCafe (1) NMHH (98) Nokia (12) nrc (102) nyelvek (3) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) nyílt forráskód (1) Németország (570) Népszabadság (1) női (22) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okostévé (6) okosóra (2) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Opera (11) operációs rendszerek (47) Oracle (1) Origo (8) Oroszország (51) orvosok (14) otthon (5) otthon és kert (3) Otto (1) Pandora (4) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (12) PC (5) penetráció (62) Photobucket (2) piackutatás (10) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (25) podcast (1) Port.hu (1) portálok (9) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (7) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (3) pénzügy (46) QR-kód (5) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (178) reklámtorta (14) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) retweet (1) rEVOLUTION (2) RIM (3) ROI (3) Románia (5) Ropper Jelentés (2) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (3) rádió (48) részvény (29) Safari (5) sajtó (41) sajtóközlemény (2) Samsung (23) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (1) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (4) Skype (11) Slideshare (2) sms (12) Snapchat (3) Sony (2) spam (1) sport (7) Spotify (1) Startlap (1) startup (2) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) Svájc (5) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (13) szakember (1) szavazás (1) SZEK (1) szemkamera (5) személyes tárgy (1) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (15) Szlovákia (45) szoftver (4) Szonda Ipsos (12) szájreklám (3) szálloda (6) szállás (8) Szállás.hu (7) számítógép (108) színház (1) színmélységek (9) szórakozás (17) születésnap (2) sütés-főzés (4) T-Mobile (2) Tablazat.hu (1) találati lista (3) tanulmány (126) tanulás (12) Target (2) tartalmak (10) technika (9) TED (87) telefonálás (48) Telekom (2) Telenor (4) testápolás (7) tizenévesek (30) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (286) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (9) turizmus (10) Twitter (158) táblagép (71) táplálkozás (1) Tárki (2) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) távközlés (10) távmunka (3) tévé (121) UNAS (1) UPC (1) utazás (33) Vatera (10) Velvet.hu (1) vezetők (8) Viacom (1) Videa (1) videos (338) videó (105) videómegosztó (46) világ (203) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) Visegrádi országok (10) Vodafone (3) VoIP (5) vonalkód (1) választás (3) vállalatok (122) válság (7) vásárlás (366) vírus (2) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) Webshop-Experts (2) wellnes (1) WhatsApp (4) wiki (3) Wikipedia (14) Windows (34) Windows Phone (6) WIP (1) WordPress (8) Workania (1) Workmania (1) World Internet Project (1) www (1) Xing (2) Yahoo (57) Yandex (4) YouTube (62) zene (45) Zivi (1) Zynga (5) állami (7) állás (25) álláskeresés (42) árbevétel (2) árukereső (5) Árukereső.hu (2) Ázsia (16) élelmiszer (13) életkor (3) életmód (2) értékesítés (3) étterem (2) írás (1) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) ügyfélszerzés (1) ügynökségek (2) ügyvéd (1) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (6) üzleti döntéshozók (2)

Netkutatások Archívum

Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFkii7OkoknuCFOOICsqOjYksqOBCTuFSMNMN3g8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118MtdCj8s6oSF6SWXau6BSFukYY7
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFkii7Oo6CndOICsqOauuTndF6knOjY61P6jOB1kYY61XiUOsCoOICsqXiUSMNM03y8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtg99M5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpON9ONMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9N0t5MMtNy9S1118TXksqCnknkB6q8dCSMNtMON5ON0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtt3930S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpON0ON9OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5tg35N0S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ONgO3tOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFkii7OokBnCFjknXiUSMN0NyM8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNtNN5
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118U66UYunkUokikUuF8s6oSiB8dnoYHXaw4-G-l-Vv-R-l-yMv-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN99g3tS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9OtMOtMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFkii7OqXoBOYuBjXkiOiCFBuBOuknOTCBB7SMN90gN8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2FC8ki7BuQ8s6oS39p03MS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2un81XqXTuaXk86FUS1XqXS3N8OPkkiCkF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtMMytyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMOttO3NOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2B7iaXsknX6i8uQ6BFW8s6oSkaBVXIFkouVaXBTYk78TdTHXaE6iuw3yyy95yb6CnTCnwi6BsFXTnbn7Tuw3NNQMyN
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpNyypM0S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMONtOMNOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118U66UYunkUokikUuF8s6oSiB8dnoYHXaw4-G-l-Vv-R-l-yMv-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=jY6U8UkouN598s6oSkFsdXWuBS9pgtyMyy8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2j6qCokn68jY6U68PTSM0ypyMg38dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtg95tpS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyONpOMMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=276CqkX1knsdVi7kiB6qC8s6oSkFsdXWuBS5My3yg3p8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSkCn6o6jXYuSn7nonSMNt9tMtp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpM3MNt9S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9ON5ON0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2YXra8iunSuiS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSkCn6o6jXYuSn7nonSMNNpNpNt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNNy3MtMS1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpONyOMNOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSkCn6o6jXYuSn7nonSMNtMtNty
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN3Mpy5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpONgON3OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtg99yMS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyONyOMtOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpM3MMNNS1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpON5OMpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN3MNtyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpONMONMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NptyM0N0S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyON9OttOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpNyyptMS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMOtNOM9OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFkii7OqXoOYXsqBO6CnOjXUOj6B6oBOnuoTuBnSMN9y3M8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2o6oVT6Fi8BCSo7WXaBSFuqSWXau6SoCYnXsM8TdTHt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpttNM90S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9OtMOtgOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2s6oouin8jY6UsoB8PTSYXWua66FSoXq6N5g0SM33Mpyg0ST6Bn
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtg93N3S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ONtOM3OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=oXq6oXq6iu1B8iunSkFsdXWuBSM33Mpyg08dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFkii7OqXoOnksYuBOkOTYCoTOdkXF7OoXiUuSMN9M3N8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFkii7OkoknuCFOOICsqOjYksqOBCTuFSMNMN3g8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=FaWVdXBn6XFu8s6oSYuVIuBnXWkYSTF6T6BVaCVIuBnXWkY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFkii7OskinOjuOYuInOCiBCTuFWXBuaO1Xnd6CnOBCsqXiUOkOs6sqSMNp5pg8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2s6oouin8jY6UsoB8PTSYXWua66FSUkouBN59S9pgtyMyyST6Bn
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2s6oouin8jY6UsoB8PTSYXWua66FS76CqkX1knsdOi7kiB6qCS5My3yg3pST6Bn
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFksuICYOkikYOksnX6iOXiOndFuuB6ouStg3g3M8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=276CqkX1knsdVi7kiB6qC8s6oSkFsdXWuBS5My3yg3p8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpttNyM5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ONMONMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpM3MNtpS1118iunqCnknkB6q8dCSMNttONpON0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSkCn6o6jXYuSn7nonSMNt3tMM9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NptptpygS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyONMOt3OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118nCjuU6Ya8QQQSunSUkYBSUFu1iOBCoouFBOXBOXiOnduOkFo7Stp33pt8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=3QoknCFu8s6oSjuSBOsknSoIISsnFStS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpNy9py0S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMOtMOMtOkFsdXWu8dnoY