in other client

2012. november 19.

EN - Szülők a Facebookon (infografika)

Gateprotect - Facebook a magyar munkahelyeken, 2012. november

Több mint 800 ezer magyar munkavállaló, az interneteléréssel rendelkező dolgozók 55 százaléka használja munkahelyéről a közösségi oldalakat egy friss felmérés szerint.

Az informatikai biztonsággal foglalkozó Gateprotect tűzfalgyártó reprezentatív felmérésében arra válaszoltak a magyar munkavállalók, hogy szokták-e használni munkahelyükön a közösségi oldalakat.

Az eredmények szerint a munkahelyi interneteléréssel rendelkező, körülbelül 1,5 millió magyar munkavállaló 26 százaléka legalább naponta egyszer vagy akár még többször, 29 százaléka pedig alkalmanként megnézi valamelyik közösségi oldalt. Azaz több mint 800 ezer magyar dolgozó, a munkahelyi interneteléréssel rendelkező összes munkavállaló 55 százaléka tölti munkaidejének egy részét facebookozással.

"Kutatásunkból kiderült, hogy főként a felsőfokú végzettséggel rendelkezők facebookoznak a munkahelyükön. Ez egyrészt természetes, hiszen közülük munkakörük miatt jóval többen hozzáférnek az internethez, másrészt viszont felveti azt a problémát, hogy pont a legjobban fizetett réteg tölti munkaidejét a közösségi oldalakon" - emeli ki Petrányi-Széll András, a Gateprotect magyar kommunikációs vezetője. Azoknak a munkavállalóknak, akik mindennap többször is felkeresik valamelyik közösségi oldalt, 63 százaléka férfi, 54 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, 57 százaléka 30 év alatti és 51 százaléka budapesti. Ők a tipikus munkahelyi facebookozók.

A közösségi oldalak használata a munkahelyeken Németországban is jelentős kérdéssé nőtte ki magát az elmúlt években - emeli ki Stephan Ziegler, a Gateprotect fejlesztési vezetője. A hamburgi tűzfalgyártóhoz hasonlóan éppen ezért több német technológiai cég, közöttük például a G Data vírusirtógyártó is úgy döntött, hogy termékeinek funkcionalitását kibővíti a különböző weboldalakhoz történő hozzáférés korlátozásának lehetőségével. Ez a Gateprotect esetében azt jelenti, hogy a munkaadók tartalmi kategóriák és alkalmazások alapján is könnyen tudják korlátozni az internetelérést.

Petrányi-Széll András szerint miközben a munkavállalók elvárják, hogy munkahelyük szolgáltatásként biztosítsa a közösségi oldalakhoz való hozzáférést, a munkaadók még nem tanulták meg jól kezelni a problémát, és túlságosan szemérmesek a korlátozásokat bevezetni. A felmérésben a munkahelyi interneteléréssel rendelkező magyar munkavállalók mindössze 19 százaléka nyilatkozta, hogy azért nem látogatja munkaidejében a közösségi oldalakat, mert munkahelye már korlátozta a hozzáférést ezekhez.

Forrás: Gateprotect (sajtóközlemény)

EN - A mobiltelefon mint marketing eszköz fejlődése (infografika)

Az iPad piacrészesedés már csak a fele, 2012. november


bejegyzés a Netkutatások.hu Pro előfizetőinek érhető el.
Az előfizetésről információkat ezen az oldalon talál.

Twitter és az amerikai választások, 2012. november


bejegyzés a Netkutatások.hu Pro előfizetőinek érhető el.
Az előfizetésről információkat ezen az oldalon talál.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (356) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (19) Adecco (1) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (3) affinitási index (1) AgroStratéga (3) agrárium (4) Airbnb (1) ajándék (1) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (64) Allegroup (6) Alphasonic (1) Amazon (49) Amerika (727) Android (60) AOL (5) Apple (118) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (1) apóhirdetés (3) Artisjus (1) Arvalicom (1) Asus (2) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (63) autó (10) Autókölcsönzés.hu (1) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (1) bankok (8) bankolás (46) banner (9) barkácsol (1) BDO (2) BellResearch (44) belépőjegy (2) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (1) BIX (3) biztonság (35) biztosítás (6) BKF (1) BlackBerry (5) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Bookline.hu (1) Brandmonitor (1) Bulgária (2) Bónusz Brigád (5) böngészők (65) bútor (2) CB (29) cd (5) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (2) CEU (2) chat (15) Cisco (8) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) Coface (1) Compete (2) cookie (7) CPC (2) CPM (2) Creative Commons (1) család (5) csatlakozás (1) Csehország (91) csengőhang (3) csomagok (1) CTR (7) Cyberoam (1) DE (599) Delicious (3) Dell (3) Deloitte (2) Digg (4) Digi (1) digitális (25) digitális szakadék (2) digitális írástudás (10) divat (2) DKT (2) domain (37) Drupal (1) dvd (1) díj (4) Díjnet.hu (2) e-kereskedelem (177) e-kormányzat (9) e-könyv (26) e-mail (126) e-olvasó (7) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (2) e-tanulás (55) e-óra (1) eBay (24) Economist Intelligence Unit (1) egészség (22) egészségügy (12) elemzés (3) ELTE (1) előfizetés (5) eMAG (1) Emirates (1) EN (1696) eNet (31) Ericsson (13) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) Etarget (9) EU (87) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (5) Európa (179) EY (1) Facebook (305) Fanta Trendriport (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (11) felsőoktatás (1) felvásárlás (4) FEmina.hu (1) fiatalok (77) film (8) Finnország (1) Firefox (32) fizetés (56) Flash Player (1) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (5) Forsense (3) fotó (13) Foursquare (2) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) fénykép (26) férfiak (17) fórum (10) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) gemius (99) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) GfK (43) GKI (13) GKIeNet (25) Gmail (10) Google (301) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (29) Google Consumer Barometer (89) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (472) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) GVI (5) gyerekek (34) gyógyszer (3) gépjármű (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) hir24.hu (1) hirdetés (68) hivatali ügy (10) honlap (162) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Hulu (6) HVG (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (49) hír (15) Hír24 (1) hírek (17) hírnév (1) híroldalak (61) hőtérkép (1) IAB (22) IBM (10) IDC (12) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (27) IFUA (1) IIBR (7) IKT (37) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) Instagram (13) Intel (2) Internet (665) Internet Explorer (25) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (60) Internetet.hu (4) Internetező nők (66) iOS (32) IP-telefon (5) iPad (27) iPhone (72) iPod (12) Ipsos (88) IPTV (4) irodalom (2) iskola (9) IT (23) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (2) iWatch (1) IWIW (12) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) Jobline (2) Joomla (1) játék (33) Játéknet.hu (2) Jófogás.hu (1) Kantar (2) karácsony (40) Kaspersky Lab (4) katalógusok (6) Kelet-Európa (28) Kelly Services (1) kereskedők (21) kereső (11) kereső szavak (65) keresők (87) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (25) konferencia (11) konverzió (1) Korubo (1) KSH (121) kulcsszavak (152) kupon (18) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (49) Kutatópont (9) képernyő (3) képernyőfelbontás (8) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (2) Kína (4) kórház (1) könyv (17) közintézmények (18) középkorúak (6) közösségi média (90) közösségi oldalak (239) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (85) Lenovo (6) Lettország (1) letöltés (31) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (45) Linux (3) Live (7) látogatók (154) Ma este Színház (1) Mac (4) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (3) Mainap.hu (1) marketing (60) marketing költések (15) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (4) MCC (1) Mediameter (4) Medián (4) megosztások (5) megyék (5) Microsoft (45) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (271) mobil internet (184) mobil telefon (410) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (6) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (2) munkahely (29) munkanap (2) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) márka (50) média (56) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) művészet (1) Nagy Adat (9) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Nemzeti MédiaAnalízis (5) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (4) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (1) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (33) NLCafe (1) NMHH (98) Nokia (13) nrc (109) nyelvek (3) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) nyílt forráskód (1) Németország (617) Népszabadság (1) női (23) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okostévé (12) okosóra (5) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Opera (11) operációs rendszerek (50) Oracle (2) Origo (8) Oroszország (51) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (1) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (18) PC (6) penetráció (62) Photobucket (2) piackutatás (10) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (25) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (9) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (4) pénzügy (61) QR-kód (5) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (184) reklámtorta (15) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Románia (6) Ropper Jelentés (2) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (3) rádió (49) részvény (29) Safari (5) sajtó (42) sajtóközlemény (2) Samsung (29) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (2) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (4) SimilarWeb (10) Skype (11) Slideshare (2) sms (13) Snapchat (3) Sony (2) spam (2) sport (8) Spotify (3) Startlap (1) startup (2) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) Svájc (5) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (13) szakember (1) szavazás (1) SZEK (1) szemkamera (5) személyes tárgy (1) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) Szlovákia (45) szoftver (7) Szonda Ipsos (12) szájreklám (3) szálloda (6) szállás (9) Szállás.hu (9) számítógép (124) színház (2) színmélységek (9) szórakozás (20) születésnap (2) sütés-főzés (4) T-Mobile (2) Tablazat.hu (1) találati lista (3) tanulmány (126) tanulás (13) Target (2) tartalmak (11) technika (10) TED (102) telefonálás (51) Telekom (2) Telenor (4) testápolás (8) tizenévesek (32) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (9) turizmus (18) Twitter (162) táblagép (95) táplálkozás (1) Tárki (2) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) távközlés (11) távmunka (3) tévé (125) UNAS (1) UPC (1) UPS (1) utazás (33) Vatera (10) Velvet.hu (1) vezetők (8) Viacom (1) Videa (1) videos (353) videó (113) videómegosztó (46) világ (249) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) Visegrádi országok (10) Vodafone (3) VoIP (5) vonalkód (1) választás (3) vállalatok (130) válság (7) vásárlás (379) vírus (2) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) Webshop-Experts (2) wellnes (1) WhatsApp (6) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (35) Windows Phone (6) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xing (2) Yahoo (58) Yandex (4) YouTube (62) zene (62) Zivi (1) Zynga (5) állami (7) állás (29) álláskeresés (44) árak (1) árbevétel (2) árukereső (5) Árukereső.hu (3) Ázsia (16) élelmiszer (17) életkor (3) életmód (2) értékesítés (3) étterem (3) írás (1) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) ügyfélszerzés (1) ügynökségek (2) ügyvéd (1) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2)

Netkutatások Archívum

Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2jk6o6X8s6oSnkUSVBC8uTX
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSa6qn6FVTt8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSa6qn6FVTy8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2111876CnCju8s6oSuojuaS6H-EH-aW4-c-R-gS-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSa6sqk8dnoYvsknuU6FXuB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpM3My9pS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMOtNOMpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9NMt9N0tp30S1118iunqCnknkB6q8dCSMNN5OttON5OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN93g30S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9ONgOt0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSa6sqkVTg8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSa6sqkVTp8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2XY6WuTunB8BTksuS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2CiY6sqQdM8s6oSnkUBS6Ya
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2TYk7uF8WXou68s6oSWXau6S33Mtpp0tHkTXwtbkoTlnXnYuwNbkoTlj7YXiuwNbkoTls6Y6Fwuujjts
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN0tM93S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMON3OM3OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSEdSsdknVdnoYySZ-kndY7iiuO-WkiB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5MNt99pS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9OtNOt3OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN335ttS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtNONtOM5OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSYknuQVTt8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSaCBsdVT98dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5tg3t33S1118iunqCnknkB6q8dCSMNN5ONpON5OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2PB8UkE68BTksuSXiauQ8TdTHPBwWuF7
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118TXinuFuBn8s6oSaFYkoSdukYnd7VBkYkaBS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpNgt0MyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9ONpOMpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSaCBsdVTy8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSIFSsdknVdnoYySZ-uiaFkA-u1XB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2CiY6sqQdM8s6oSnkUBSs6o
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSs6oTCnuFSTdTqFSMNtNN3Ny
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSaCjjuYVT38dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSaCjjuYVTM8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN3Mpy9S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpOtMOt5OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=qF8kW98Q7ESq1StNhMNhV-NhD5hV-th5O-hV-NhDDhV-th58-hMNMNt5hMNhV-NhD3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=qF8kW98Q7ESsksFXT8ikqkakBdX8T1SLH-98CB8PTU
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=qF8kW98Q7ESWSBfSS111876CnCju8s6oS1knsdHWwP7R-LZ-v-K-X1w-5
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2uPPu81ujYX68PTSFkiqXiUSjCBXiuBBSuBBqjSMNtNN3Ny
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSaXYa6VT08dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSaXYa6VT58dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9NMt0tptpygS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ON5OMtOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2CiY6sqQdM8s6oSnkUBSjX
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9NMt9NgNg39S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3OtNON9OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=WXa8FCBnCju8o6iBnuFSsksFXT8ikqkakBdX8T1SLH-98CB8PTU
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSaXYa6VTp8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=a61iY6ka8oT3nCju8sYCjSWSBfSS111876CnCju8s6oS1knsdHWwy5UZ-0CCA-1Tm-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSakaVUXFY8dnoYvsknuU6FXuB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgtg95M0S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtNONtON9OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN9ttM5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNttONpOMgOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSakaVUXFYVT08dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSakaVUXFYVT98dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSakaVUXFYVTg8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5t59y3yS1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpON3Ot0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpNgt53NS1118iunqCnknkB6q8dCSMNttONpONyOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgtpMpN5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMOttOtpOkFsdXWu8dnoY