in other client

2010. január 4.

A kiadók új webes terjesztési csatornát fedeznek fel Németországban - 2009. november

A Google és a Facebook közötti új verseny a jövendő médiahasználatot mutatja be. Míg korábban az online olvasók a keresőkön keresztül érkeztek az újságportálokra és a videóportálokra, ma már fordított az útvonal, a cikkek érkeznek egyre gyakrabban a közösségi oldalakon keresztül a felhasználókhoz.

A kiadók számára ebből egy egészen új terjesztési struktúra következik. A Welt Online máris aktiv ezen a területen. A Meedianak mondta a szóvivő: „A közösségi hálózatokon való tevékenységünkkel új célcsoportokat akarunk a márkánknak megnyerni.”

A Twitter-csatornát az újságok és magazinok szerkesztőségei vagy a rádióadók már régóta használják. Miközben a Google közösségi programrészeket vezet be és hálózati funkciókat integrál, a Facebook újdonságként valós idejű keresést tesz lehetővé. A Friendfeed felvásárlásával a hálózat megmutatta, hová tart a fejlődés: a valós idejű kommunikációhoz. És a Facebookon mint közösségi hálózaton a bejegyzések jelentős része képeket, videókat, szöveges cikkeket foglal magában, amelyek lényegében médiatartalmak.

Itt érthető lesz, hogy egy úgynevezett közösségi hálózat miért válhat a legfontosabb keresők versenytársává: A Facebook a felhasználói számára nem csak hogy összehasonlító tartalmakat válogat ki, hanem egy teljesen másik - "közösségi" - funkció segítségével azt valós időben teszi. A tartalmak más felhasználók számára azonnal rendelkezésre állnak. Máris vannak olyan honlapok, melyek a Facebookon keresztül nagyobb forgalmat érnek el, mint a Google-ből.

Ez a valós idejű kommunikáció az, ami a tartalmak közvetítésének lehetőségével a közösségi média szolgáltatásokat a médiavállalatok számára vonzóvá teszi. Az eredetileg a magánszemélyek egymás közötti kommunikációjára létrehozott hálózatokból kommunikációs és publikációs hálózatok jönnek létre a nyereségérdekelt alkalmazók számára. A médiaszakma számára ezek az átalakult szerkezetek azért érdekesek, mert általuk új célcsoportokat tudnak elérni.

Ezt a Welt Online szóvivője, Dirk Meyer-Bosse a Meedia számára meg is erősíti: "A közösségi média tevékenységekkel új célcsoportokat akarunk a márkánk számára megnyerni." Hogy mindezt milyen hatékonyan, három héttel az indulás után még nem lehet pontosan megmondani. "Jelenleg még túl korai érvényes kijelentéseket tenni a számok alapján. Az első eredmények azonban nagyon kedvezőek."

Egyébként: a kizárólag a Welt Online számára dolgozó összesen nyolc szerkesztő közül egy csak a közösségi média aktivitásokkal foglalkozik. Meyer-Bosse: "Mindig az a kérdés: hogyan tudunk embereket elérni, hol tudjuk őket megszólítani? Innovatív ajánlatok mint a Xing vagy a Facebook nagyon jól illeszkednek a Welt márkához, miért ne lehetne egy nyerő-nyerő-helyzetet létrehozni?"

A Spiegel Online szerkesztőségénél a témához senki sem kívánt hozzászólni.

Forrás: Meedia.de
Saját fordítás

Már 2 millió online szerencsejátékos Németországban - 2009. december

Online szerencsejátékot 2 millióan játszanak Németországban. 85 százalékuk férfi, 15 százalékuk nő. A legnépszerűbb a lottó, a játékosok 59 százaléka vesz részt benne. A második helyen a próker áll 22 százalékkal. A harmadik helyen a sportfogadások 18 százalékkal. A játékosok 66 százaléka kicsiben játszik, legfeljebb 20 Eurot költ havonta online szerencsejátékra.

Rund zwei Millionen Deutsche nehmen an Glücksspielen oder Wetten im Internet teil. Darunter sind 1,7 Millionen Männer und 0,3 Millionen Frauen. Das hat eine Umfrage des BITKOM und des Forschungsinstituts Forsa ergeben. Mit Abstand am beliebtesten ist Lotto: 59 Prozent aller Online-Spieler setzen auf Lottozahlen – und das, obwohl Online-Lotto offiziell in Deutschland seit Januar 2008 nicht mehr angeboten werden darf. Auf den Plätzen 2 und 3 stehen Poker (22 Prozent) und Sportwetten (18 Prozent). „Online-Glücksspiele gewinnen an Beliebtheit“, sagte BITKOM-Vizepräsident Achim Berg.

Lotto ist bei Frauen besonders populär: Zwei Drittel aller deutschen Online-Spielerinnen (64 Prozent) nutzen entsprechende Angebote – gegenüber 57 Prozent der männlichen Teilnehmer. Größer sind die Unterschiede zwischen den Geschlechtern bei Poker und Sportwetten im Web. So beteiligen sich 28 Prozent der männlichen Online-Glücksspieler an Pokerrunden, aber nur neun Prozent der Frauen. Ähnlich sieht das Verhältnis bei Sportwetten aus – 23 gegenüber acht Prozent. Auffällige Unterschiede gibt es auch nach Altersgruppen: Poker ist bei den 18- bis 29-Jährigen am beliebtesten, Lotto bei den Nutzern ab 30 Jahren.

Dabei geht es meist um kleine Geldbeträge. Zwei Drittel der Online-Glücksspieler setzen pro Monat maximal 20 Euro ein. Nur jeder vierte investiert mehr. Im Verlauf der vergangenen zwölf Monaten hat eine große Mehrheit der Teilnehmer Geld gewonnen: Fast jeder zweite (43 Prozent) erhielt unter dem Strich bis zu 100 Euro, weitere 30 Prozent noch mehr.

Vor dem Hintergrund steigender Nutzerzahlen plädiert BITKOM erneut für eine Modernisierung des Glücksspiel-Rechts. Der Glücksspiel-Staatsvertrag untersagt es zurzeit, deutschen Internet-Nutzern Lotto und Sportwetten anzubieten. „Die aktuellen Wettskandale im Fußball haben klar gezeigt: Das deutsche Verbot ebnet nur den Weg für einen florierenden Schwarzmarkt“, kritisiert Berg. Deutsche Kunden wanderten durch das Verbot zu fragwürdigen Seiten vor allem im Ausland ab. „Die Skandale sind auch eine Folge der Fehlregulierung der Länder“, so Berg. Vier von zehn Internet-Glücksspielern (39 Prozent) würden bei einer vollständigen Durchsetzung des Verbots ausländische Angebote nutzen, ergab die BITKOM-Befragung. Berg: „Es besteht ein klares Bedürfnis vieler Glücksspiel-Kunden nach Online-Angeboten – besonders Lotto, Sportwetten und Poker. Die letzten zwei Jahre haben gezeigt, dass die Nutzer das Verbot deutscher Anbieter nicht akzeptieren und umgehen.“

Für die Ministerpräsidenten-Konferenz ab heute in Berlin ist das Thema nicht angekündigt worden. Der BITKOM fordert die Länder-Chefs auf, sich spätestens bei Ihrer nächsten Tagung im März 2010 für eine staatliche Lizenzierung aller Glücksspiel-Anbieter im Internet zu entscheiden. Berg: „Wir müssen dafür sorgen, dass für staatliche und private Anbieter gleich hohe Anforderungen gelten.“ So ließen sich auch Schutzvorkehrungen besser garantieren. „Private Anbieter sind ebenso wie staatliche in der Lage, Spielsucht, Manipulationen und Betrug vorzubeugen.“ Bislang vergäben die Länder aus rein finanziellen Interessen die Chance auf einen staatlich regulierten privaten Glücksspielmarkt. „Hier wird ein überkommenes Monopol aus der Vorkriegszeit zementiert. Das vernichtet Arbeitsplätze bei Online-Unternehmen in Deutschland.“

Forrás: Bitkom

Mobilinternet-előfizetések száma 12 millió - 2009. december

2009 III. negyedévének végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió volt. A telefonbeszélgetések időtartamának 76 százaléka mobiltelefonokról indított hívásokból származott. Miközben a kábeles telefonálás egyre népszerűbb, a vezetékes vonalak száma tovább csökkent. Az internet-előfizetések száma 1 év alatt 413 ezerrel gyarapodott, megközelítette a 2,6 milliót. 60 százalékuk a széles sávú technológiához (xDSL és kábeltévé) kötődik, ez a szolgáltatási terület 2008 szeptembere óta 5 százalékkal bővült. A vezeték nélküli kategória növekedése jóval nagyobb mértékű, 44 százalékos. Az összes előfizetés majdnem 30 százaléka mobilinternetre szól.

A mobiltelefon-előfizetések száma az előző év azonos időpontjához képest 11 ezerrel lett magasabb. Ugyanakkor a 2009 elején elindult csökkenés folytatódott, a III. negyedév végi 11,8 milliós állomány 107 ezerrel volt alacsonyabb, mint június végén. A negyedév végén 100 lakosra 118 mobil-előfizetés jutott. Az előfizetéseken belül a havidíjas csoport ismét bővült, de kevésbé, mint amennyire a feltöltőkártyásé fogyott. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 382 ezerrel esett, részarányuk tovább csökkent.

A mobilhálózatban a negyedév folyamán 2%-kal kevesebb hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, eközben 4%-kal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 354 percnyi beszélgetés jutott. 1 hívás átlagos hossza 2,1 perc volt.

Bár egyre több vállalkozás (köztük kábeltévé-, illetve internetszolgáltató) kínál vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2009 szeptemberének végén – előzetes adatok szerint – az egy évvel korábbinál 77 ezerrel kevesebb, 3,1 millió vezetékes fővonal volt üzemben, ennek 13%-a kábeltévés, 17%-a ISDN. A június végi adathoz képest a csökkenés 11 ezres. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak végén 31 volt.

A vezetékes vonalakról indított hívások száma 11, időtartama 10%-kal csökkent az előző év harmadik negyedévéhez képest. A visszaesés hátterében a mobilforgalom emelkedése, valamint az egyre inkább terjedő ingyenes internetes telefonálási lehetőség áll.

Az egy vezetékes vonalra jutó beszélgetések (adatcélú forgalom nélküli) időtartama 419 perc volt, ami 6%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,1 percet tett ki, az internethívások nélküli adat 3,0 perc volt. Az árak mérséklődése és a gyakran jelentős ingyenes idősávot is tartalmazó akciós díjcsomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek, mint mobiltelefonról.

Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő 76 százalékát mobilkészülékekről indított hívások tették ki.
A vezetékes vonalról kezdeményezett internetcélú hívások száma 54, időtartama 59%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Folytatódott az internetpiac bővülése: kevesebb ugyan a szolgáltató, az előfizető azonban több. 2009 III. negyedévében az internetszolgáltatók száma 380 volt, 19-cel kevesebb, mint egy évvel korábban. A piac koncentrált, 20 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90%-át. Az internet-előfizetések száma 2009 harmadik negyedévében június végéhez képest 165 ezerrel emelkedett. Szeptember végén számuk közel 2,6 millió volt, ez 19%-kal több, mint 2008 ugyanezen időpontjában.

Az internetpiac fejlődése – az egyre korszerűbb technológiák térnyerése mellett – a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. Miközben a vezetékes internet két legjelentősebb típusának terjedése lelassult, a vezeték nélkülia/ szegmens egy év alatt 44 százalékkal bővült. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet,b/ melynek növekedése 54%-os volt. Az összes internet-előfizetés 30 százaléka a mobil kategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 7 százalékponttal növekedett.

A széles sávú interneten belül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések 10%-kal gyarapodtak, az xDSL-előfizetések száma kis mértékben csökkent. A széles sávú (kábel- és xDSL-) internetre történő előfizetések száma egy év alatt 5%-kal nőtt. Egyelőre nem képvisel nagy részarányt, de éves viszonylatban 2,5-szeresére bővült a – például a LAN- (optikai) internetet is magában foglaló – egyéb kategória előfizetéseinek mennyisége.

Az összes előfizetésen belül 2008 III. negyedévéhez képest lényegében nem változott a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt), 2, illetve 6 százalékponttal csökkent a kábeltévés és az xDSL-, viszont 6 százalékponttal lett magasabb a vezeték nélkülia/ szegmens előfizetéseinek részaránya.

Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel a III. negyedévben 37,1 milliárd forint felett volt, ami folyó áron 2%-kal több az egy évvel korábbinál.

Forrás: KSH

Online képes hirdetések 7 százalék növekedés Amerikában - 2009. december

A médiaköltések 15 százalékkal csökkentek Amerikában 2009. első kilenc hónapjában előző év azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb visszaesés az újságoknál és a rádióknál történt 23-23 százalék. A magazinoknál 20 százalék a csökkenés, a közterületi médiánál 16 százalék, a tévéknél 12 százalék. Az online képes hirdetéseknél ugyanakkor 7 százalékkal növekedtek a hirdetési összegek.

Total measured advertising expenditures in the first nine months of 2009 dropped by 14.7 percent as compared to the same period in 2008, according to data released by TNS Media Intelligence, the leading provider of strategic advertising and marketing information. Ad spending during the third quarter of 2009 was down 15.3 percent versus last year, the sixth consecutive quarter of year-over-year declines.

“The updated monthly trend line on total advertising expenditures still shows no meaningful improvement through October,” said Jon Swallen, SVP Research at TNS Media Intelligence. “The slump has now passed its first anniversary and year-on-year comparisons will become easier in the upcoming months.
Going forward, the timing, strength and durability of an advertising recovery will ultimately be determined by the way consumer activity rebounds.”

Ad Spending by Media

Internet display (+7.0 percent) and FSIs (+3.9 percent) were the only media types with spending increases for the nine month period. Online growth was propelled by telecom, travel and auto advertisers. FSIs benefitted from CPG companies expanding their couponing efforts as consumers became more value-conscious.

Among Television media, Cable TV networks continued to translate audience gains into a larger share of ad revenue. Year-to-date Cable TV expenditures slipped by just 2.9 percent, a much stronger performance than the TV sector as a whole. Network TV, now faced with comparisons against the 2008 Summer Olympics bonanza, saw year-to-date spending fall 11.5 percent and Q3 spending tumble 25.1 percent. Spot TV expenditures (-27.5 percent) remained depressed due to persistent weakness in auto and retail activity as well as cyclical reductions in political advertising.

Magazines (-19.7 percent), Newspapers (-22.8 percent) and Radio (-22.8 percent) severely lagged the overall ad market during the January-September period. Third quarter losses for each of these broad media groupings were less severe compared to the first half of the year and this could be construed as a positive indicator. However, these media are also into their second year of steep declines so Q3 comparisons are against the relatively low levels of year-ago spending.

Overall, local media ad spending was down 23.7 percent through September while national media dropped 10.1 percent.

Ad Spending by Advertiser

The top 10 advertisers in the first nine months of 2009 spent a combined total of $11,757.6 million, a 5.9 percent decrease from last year. Across the top 100 companies, a more diversified group of marketers representing almost one-half of total ad expenditures, spending fell by 7.9 percent. Among the top 100 companies, 67 reduced their ad budgets and only 33 increased spending.

Procter & Gamble was the largest advertiser with $1,941.1 million in expenditures for the January-September period, a 15.9 percent decline versus a year ago.

Wireless telecom providers occupied three of the top ten positions and took different paths to arrive there. Verizon Communications spent $1,692.1 million, down 5.8 percent from last year. AT&T spent $1,339.4 million, 6.1 percent less than a year ago. Both advertisers cut Q3 ad expenditures by over 20 percent and this erased their spending increases from the first half of the year. Sprint Nextel, after slashing ad budgets in 2008, continued its aggressive marketing efforts and spent $912.8 million, a gain of 51.1 percent and the largest rate of increase among the top ten companies.

Pfizer was the only other top advertiser to raise its spending, finishing the period at $896.6 million, up 11.9 percent. While the acquisition of Wyeth helped pushed Pfizer into the top tier, the spending gains were primarily attributable to its own portfolio of prescription drugs, particularly Lipitor and Caduet.

General Motors was the lone automotive advertiser to make the top ten list, even as it reduced media budgets by 15.5 percent during the first nine months, to $1,352.6 million. Emerging from bankruptcy in July, GM quickly ramped up marketing activities and hiked its Q3 expenditures by 4.2 percent.

Ad Spending by Category

The top ten advertising categories in January-September 2009 spent a total of $50,952.3 million, down 14.1 percent from a year ago. Automotive was the leading category at $7,491.9 million, a drop of 30.8 percent and proportionately in line with the decline in new vehicle sales. Dealer spending fell more severely than manufacturers. Automotive expenditures have now declined for seventeen consecutive quarters.

Ongoing competition among wireless phone companies and TV service providers propped up Telecom spending, which finished the period at $6,190.3 million, a gain of 0.4 percent. The only other leading category with an increase was Pharmaceuticals, up 0.6 percent to $3,483.6 million.

Financial services advertising plunged 23.7 percent to $5,673.1 million, the largest rate of decline among the top ten. Online stock brokerages and investment advisors, chasing a rising stock market, showed some tentative signs of an advertising revival in the third quarter. However, retail banks and credit card companies continued to be extremely cautious with their marketing budgets.

Local advertising categories continued to sputter as seen in the results for Local Services and Amusements (down 15.0 percent, to $5,609.9 million) and Miscellaneous Retail (off 17.4 percent, to $4,751.0 million). The latter includes all retail segments except department stores (where spending fell just 5.1 percent) and home furnishing/building supply stores (down 20.4 percent).

Branded Entertainment

TNS Media Intelligence continuously monitors Branded Entertainment within network prime time and late night programming. The tracking identifies Brand Appearances and measures their duration and attributes. Given the short length of many Brand Appearances, duration is a more relevant metric than a count of occurrences for quantifying and comparing the gross amount of brand activity that viewers are potentially exposed to in the program versus in the commercial breaks.

In the third quarter of 2009, an average hour of monitored prime time network programming contained 11 minutes, 46 seconds (11:46) of in-show Brand Appearances, a 31 percent increase from a year ago. In addition, there was 14:07 per hour of network commercial messages. The combined total of 25:53 of marketing content represents 43 percent of a prime-time hour.

Unscripted reality programming had an average of 15:04 per hour of Brand Appearances as compared to just 5:33 per hour for scripted programs such as sitcoms and dramas. Late night network talk shows averaged 11:18 per hour. The combined load of Brand Appearances and network ad messages in these programs reached 26:23 per hour, or 44 percent of total programming time.





Forrás: TNS Media Intelligence
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (356) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (19) Adecco (1) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (3) affinitási index (1) AgroStratéga (3) agrárium (4) Airbnb (1) ajándék (1) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (64) Allegroup (6) Alphasonic (1) Amazon (49) Amerika (727) Android (60) AOL (5) Apple (118) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (1) apóhirdetés (3) Artisjus (1) Arvalicom (1) Asus (2) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (63) autó (10) Autókölcsönzés.hu (1) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (1) bankok (8) bankolás (46) banner (9) barkácsol (1) BDO (2) BellResearch (44) belépőjegy (2) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (1) BIX (3) biztonság (35) biztosítás (6) BKF (1) BlackBerry (5) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Bookline.hu (1) Brandmonitor (1) Bulgária (2) Bónusz Brigád (5) böngészők (65) bútor (2) CB (29) cd (5) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (2) CEU (2) chat (15) Cisco (8) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) Coface (1) Compete (2) cookie (7) CPC (2) CPM (2) Creative Commons (1) család (5) csatlakozás (1) Csehország (91) csengőhang (3) csomagok (1) CTR (7) Cyberoam (1) DE (599) Delicious (3) Dell (3) Deloitte (2) Digg (4) Digi (1) digitális (25) digitális szakadék (2) digitális írástudás (10) divat (2) DKT (2) domain (37) Drupal (1) dvd (1) díj (4) Díjnet.hu (2) e-kereskedelem (177) e-kormányzat (9) e-könyv (26) e-mail (126) e-olvasó (7) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (2) e-tanulás (55) e-óra (1) eBay (24) Economist Intelligence Unit (1) egészség (22) egészségügy (12) elemzés (3) ELTE (1) előfizetés (5) eMAG (1) Emirates (1) EN (1696) eNet (31) Ericsson (13) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) Etarget (9) EU (87) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (5) Európa (179) EY (1) Facebook (305) Fanta Trendriport (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (11) felsőoktatás (1) felvásárlás (4) FEmina.hu (1) fiatalok (77) film (8) Finnország (1) Firefox (32) fizetés (56) Flash Player (1) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (5) Forsense (3) fotó (13) Foursquare (2) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) fénykép (26) férfiak (17) fórum (10) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) gemius (99) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) GfK (43) GKI (13) GKIeNet (25) Gmail (10) Google (301) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (29) Google Consumer Barometer (89) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (472) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) GVI (5) gyerekek (34) gyógyszer (3) gépjármű (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) hir24.hu (1) hirdetés (68) hivatali ügy (10) honlap (162) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Hulu (6) HVG (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (49) hír (15) Hír24 (1) hírek (17) hírnév (1) híroldalak (61) hőtérkép (1) IAB (22) IBM (10) IDC (12) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (27) IFUA (1) IIBR (7) IKT (37) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) Instagram (13) Intel (2) Internet (665) Internet Explorer (25) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (60) Internetet.hu (4) Internetező nők (66) iOS (32) IP-telefon (5) iPad (27) iPhone (72) iPod (12) Ipsos (88) IPTV (4) irodalom (2) iskola (9) IT (23) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (2) iWatch (1) IWIW (12) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) Jobline (2) Joomla (1) játék (33) Játéknet.hu (2) Jófogás.hu (1) Kantar (2) karácsony (40) Kaspersky Lab (4) katalógusok (6) Kelet-Európa (28) Kelly Services (1) kereskedők (21) kereső (11) kereső szavak (65) keresők (87) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (25) konferencia (11) konverzió (1) Korubo (1) KSH (121) kulcsszavak (152) kupon (18) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (49) Kutatópont (9) képernyő (3) képernyőfelbontás (8) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (2) Kína (4) kórház (1) könyv (17) közintézmények (18) középkorúak (6) közösségi média (90) közösségi oldalak (239) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (85) Lenovo (6) Lettország (1) letöltés (31) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (45) Linux (3) Live (7) látogatók (154) Ma este Színház (1) Mac (4) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (3) Mainap.hu (1) marketing (60) marketing költések (15) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (4) MCC (1) Mediameter (4) Medián (4) megosztások (5) megyék (5) Microsoft (45) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (271) mobil internet (184) mobil telefon (410) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (6) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (2) munkahely (29) munkanap (2) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) márka (50) média (56) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) művészet (1) Nagy Adat (9) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Nemzeti MédiaAnalízis (5) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (4) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (1) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (33) NLCafe (1) NMHH (98) Nokia (13) nrc (109) nyelvek (3) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) nyílt forráskód (1) Németország (617) Népszabadság (1) női (23) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okostévé (12) okosóra (5) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Opera (11) operációs rendszerek (50) Oracle (2) Origo (8) Oroszország (51) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (1) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (18) PC (6) penetráció (62) Photobucket (2) piackutatás (10) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (25) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (9) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (4) pénzügy (61) QR-kód (5) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (184) reklámtorta (15) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Románia (6) Ropper Jelentés (2) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (3) rádió (49) részvény (29) Safari (5) sajtó (42) sajtóközlemény (2) Samsung (29) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (2) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (4) SimilarWeb (10) Skype (11) Slideshare (2) sms (13) Snapchat (3) Sony (2) spam (2) sport (8) Spotify (3) Startlap (1) startup (2) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) Svájc (5) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (13) szakember (1) szavazás (1) SZEK (1) szemkamera (5) személyes tárgy (1) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) Szlovákia (45) szoftver (7) Szonda Ipsos (12) szájreklám (3) szálloda (6) szállás (9) Szállás.hu (9) számítógép (124) színház (2) színmélységek (9) szórakozás (20) születésnap (2) sütés-főzés (4) T-Mobile (2) Tablazat.hu (1) találati lista (3) tanulmány (126) tanulás (13) Target (2) tartalmak (11) technika (10) TED (102) telefonálás (51) Telekom (2) Telenor (4) testápolás (8) tizenévesek (32) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (9) turizmus (18) Twitter (162) táblagép (95) táplálkozás (1) Tárki (2) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) távközlés (11) távmunka (3) tévé (125) UNAS (1) UPC (1) UPS (1) utazás (33) Vatera (10) Velvet.hu (1) vezetők (8) Viacom (1) Videa (1) videos (353) videó (113) videómegosztó (46) világ (249) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) Visegrádi országok (10) Vodafone (3) VoIP (5) vonalkód (1) választás (3) vállalatok (130) válság (7) vásárlás (379) vírus (2) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) Webshop-Experts (2) wellnes (1) WhatsApp (6) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (35) Windows Phone (6) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xing (2) Yahoo (58) Yandex (4) YouTube (62) zene (62) Zivi (1) Zynga (5) állami (7) állás (29) álláskeresés (44) árak (1) árbevétel (2) árukereső (5) Árukereső.hu (3) Ázsia (16) élelmiszer (17) életkor (3) életmód (2) értékesítés (3) étterem (3) írás (1) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) ügyfélszerzés (1) ügynökségek (2) ügyvéd (1) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2)

Netkutatások Archívum

Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSuBSsdknVdnoYyS2-6TdXu
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118MtdCj8s6oSFCSy303tM0Se-iOR-6iBXUiouinO3Ol-kXaOR-YukiBOLiaO2-dkWuBOA-uBjXki8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgtg95M0S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtNONtON9OkFsdXWu8dnoY