in other client

2014. február 4.

Gemius - Az internetezők 85 százaléka használja a Facebookot Magyarországon, 2014. január

Magyarországon és Törökországban az internet-felhasználók több mint 85 százaléka látogatja a Facebookot. Fehéroroszországban pedig még csak 19 százalék. A közösségi oldal különösen népszerű a fiatalok körében Lengyelországban, míg Dániában a Facebook látogatók felét a 46 évesnél idősebbek internetezők teszik ki. – mutatja a Gemius elemzése, melynek apropója a népszerű közösségi oldal 10. születésnapja.

A Gemius több mint 30 európai országban, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten kutatja az internetezési szokásokat. Ezek közül 11 országban a Facebook népszerűségét is vizsgálja a helyi internetező közönségen belül. (ilyen Magyarország mellett Fehéroroszország, Dánia, Lengyelország, Törökország, Oroszország, Ukrajna, Egyiptom, Jordánia, és az Egyesült Arab Emírségek)

A Facebook.com oldalt legnagyobb arányban a magyarok és törökök látogatják: 10 internetezőből közel 9 használja (86 százalék) Hasonlóan magas az arány Egyiptom is, (82 százalék). A Gemius által monitorozott országok közül az internetezők  legkisebb aránya jelentkezik be Fehéroroszországban (19 százalék), Ukrajnában (28 százalék) és Oroszország (30 százalék).

- A becslések szerint, az aktív Facebook felhasználók több mint 48 százaléka naponta belép, legyen az a hét bármely napja vagy ünnepnap. Több mint 40 százalékuknak reggel első dolguk, hogy megnézzék a friss Facebook aktivitásokat - mondta Lauris Lietavietis, a Gemius online piaci szakértője. - Biztos, hogy a portál és a mobiltelefonok közötti mély integráció erősíti ezt a trendet. Mintegy 680.000.000 felhasználó, ami majdnem fele a teljes közönségnek, lép be mobil eszközökön keresztül – teszi hozzá a szakértő.

Kik  használják a Facebookot más országokban? 

Dániában a www.facebook.com oldalt az internet felhasználók 72 százaléka látogatja egy hónapban. A legnagyobb népszerűségnek a 46 év felettiek körében örvend, akik közel felét (44 százalék) alkotják a közösségi oldal táborának. A második legerősebb csoport a 15 és 25  év közötti felhasználók (több mint 21 százalék).

Hasonló népszerűségnek örvend a Facebook Lengyelországban is, ahol az  internetező közönség 75 százaléka használja. Ez a legnépszerűbb a 19 és 25 év közötti fiatalok körében. Több mint 80 százalékuk használja a népszerű közösségi oldalt. Ezt követi a listán a 26-35 éves (76 százalék) és a 7-18 éves korosztály (75 százalék).

Kevésbé kedvelt a Facebook Fehéroroszországban. Az internet felhasználók csupán 19 százaléka kereste fel egy hónap alatt. Mindazon által a korosztály megoszlása hasonló a Lengyelországihoz. A felhasználók 40 százaléka 26-35 éves, a15 és 25 év közötti csoport 35 százalékot tesz ki.

A Facebook 2004. február 4-én született a Harvard Egyetemen, Cambridge-ben. Ez pontosan 10 évvel ezelőtt történt. Azóta a portál hosszú utat tett meg. Az eredetileg amerikai egyetemek és középiskolák számára kifejlesztett weboldal mára globálisan több mint 1,3 milliárd felhasználót ér el. 2013-ban már több mint 70 nyelven működött, felhasználóinak 75 százaléka az Egyesült Államokon kívülről érkezett. Magyar nyelvű változata 2008. október óta érhető el.



Forrás: Gemius
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (359) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (19) Adecco (1) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (3) affinitási index (1) AgroStratéga (3) agrárium (4) Airbnb (1) ajándék (1) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (64) Allegroup (6) Alphasonic (1) Amazon (49) Amerika (727) Android (60) AOL (5) Apple (118) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (1) apóhirdetés (3) Artisjus (1) Arvalicom (1) Asus (2) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (63) autó (10) Autókölcsönzés.hu (1) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (1) bankok (8) bankolás (46) banner (9) barkácsol (1) BDO (2) BellResearch (44) belépőjegy (2) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (1) BIX (3) biztonság (35) biztosítás (6) BKF (1) BlackBerry (5) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Bookline.hu (1) Brandmonitor (1) Bulgária (2) Bónusz Brigád (5) böngészők (65) bútor (2) CB (29) cd (5) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (2) CEU (2) chat (15) Cisco (8) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) Coface (1) Compete (2) cookie (7) CPC (2) CPM (2) Creative Commons (1) család (5) csatlakozás (1) Csehország (91) csengőhang (3) csomagok (1) CTR (7) Cyberoam (1) DE (600) Delicious (3) Dell (3) Deloitte (2) Digg (4) Digi (1) digitális (25) digitális szakadék (2) digitális írástudás (10) divat (2) DKT (2) domain (37) Drupal (1) dvd (1) díj (4) Díjnet.hu (2) e-kereskedelem (178) e-kormányzat (9) e-könyv (26) e-mail (126) e-olvasó (7) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (2) e-tanulás (55) e-óra (1) eBay (24) Economist Intelligence Unit (1) egészség (22) egészségügy (12) elemzés (3) ELTE (1) előfizetés (5) eMAG (1) Emirates (1) EN (1697) eNet (31) Ericsson (13) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) Etarget (9) EU (87) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (5) Európa (179) EY (1) Facebook (305) Fanta Trendriport (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (11) felsőoktatás (1) felvásárlás (4) FEmina.hu (1) fiatalok (77) film (8) Finnország (1) Firefox (32) fizetés (56) Flash Player (1) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (5) Forsense (3) fotó (13) Foursquare (2) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) fénykép (26) férfiak (17) fórum (10) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) gemius (99) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) GfK (43) GKI (13) GKIeNet (25) Gmail (10) Google (301) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (29) Google Consumer Barometer (90) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (473) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) GVI (5) gyerekek (34) gyógyszer (3) gépjármű (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) hir24.hu (1) hirdetés (68) hivatali ügy (10) honlap (162) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Hulu (6) HVG (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (49) hír (15) Hír24 (1) hírek (17) hírnév (1) híroldalak (61) hőtérkép (1) IAB (22) IBM (10) IDC (12) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (27) IFUA (1) IIBR (7) IKT (37) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) Instagram (13) Intel (2) Internet (666) Internet Explorer (25) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (60) Internetet.hu (4) Internetező nők (66) iOS (32) IP-telefon (5) iPad (27) iPhone (72) iPod (12) Ipsos (88) IPTV (4) irodalom (2) iskola (9) IT (23) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (2) iWatch (1) IWIW (12) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) Jobline (2) Joomla (1) játék (33) Játéknet.hu (2) Jófogás.hu (1) Kantar (2) karácsony (40) Kaspersky Lab (4) katalógusok (6) Kelet-Európa (28) Kelly Services (1) kereskedők (21) kereső (11) kereső szavak (65) keresők (88) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (25) konferencia (11) konverzió (1) Korubo (1) KSH (121) kulcsszavak (152) kupon (18) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (49) Kutatópont (9) képernyő (3) képernyőfelbontás (8) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (2) Kína (4) kórház (1) könyv (17) közintézmények (18) középkorúak (6) közösségi média (91) közösségi oldalak (239) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (85) Lenovo (6) Lettország (1) letöltés (31) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (45) Linux (3) Live (7) látogatók (154) Ma este Színház (1) Mac (4) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (3) Mainap.hu (1) marketing (60) marketing költések (15) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (5) MCC (1) Mediameter (4) Medián (4) megosztások (5) megyék (5) Microsoft (45) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (271) mobil internet (184) mobil telefon (410) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (6) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (2) munkahely (29) munkanap (2) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) márka (50) média (56) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) művészet (1) Nagy Adat (9) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Nemzeti MédiaAnalízis (5) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (4) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (1) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (33) NLCafe (1) NMHH (98) Nokia (13) nrc (109) nyelvek (3) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) nyílt forráskód (1) Németország (617) Népszabadság (1) női (23) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okostévé (12) okosóra (5) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Opera (11) operációs rendszerek (50) Oracle (2) Origo (8) Oroszország (51) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (1) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (18) PC (6) penetráció (62) Photobucket (2) piackutatás (10) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (25) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (9) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (4) pénzügy (62) QR-kód (5) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (184) reklámtorta (15) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Románia (6) Ropper Jelentés (2) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (3) rádió (49) részvény (29) Safari (5) sajtó (42) sajtóközlemény (2) Samsung (29) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (2) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (4) SimilarWeb (10) Skype (11) Slideshare (2) sms (13) Snapchat (3) Sony (2) spam (2) sport (8) Spotify (3) Startlap (1) startup (2) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) Svájc (5) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (13) szakember (1) szavazás (1) SZEK (1) szemkamera (5) személyes tárgy (1) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) Szlovákia (45) szoftver (7) Szonda Ipsos (12) szájreklám (3) szálloda (6) szállás (9) Szállás.hu (9) számítógép (124) színház (2) színmélységek (9) szórakozás (20) születésnap (2) sütés-főzés (4) T-Mobile (2) Tablazat.hu (1) találati lista (3) tanulmány (126) tanulás (13) Target (2) tartalmak (11) technika (10) TED (102) telefonálás (51) Telekom (2) Telenor (4) testápolás (8) tizenévesek (32) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (9) turizmus (18) Twitter (162) táblagép (96) táplálkozás (1) Tárki (2) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) távközlés (11) távmunka (3) tévé (125) UNAS (1) UPC (1) UPS (1) utazás (33) Vatera (10) Velvet.hu (1) vezetők (8) Viacom (1) Videa (1) videos (353) videó (113) videómegosztó (46) világ (249) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) Visegrádi országok (10) Vodafone (3) VoIP (5) vonalkód (1) választás (3) vállalatok (130) válság (7) vásárlás (379) vírus (2) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) Webshop-Experts (2) wellnes (1) WhatsApp (6) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (35) Windows Phone (6) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xing (2) Yahoo (58) Yandex (4) YouTube (62) zene (62) Zivi (1) Zynga (5) állami (7) állás (29) álláskeresés (44) árak (1) árbevétel (2) árukereső (5) Árukereső.hu (3) Ázsia (16) élelmiszer (17) életkor (3) életmód (2) értékesítés (3) étterem (3) írás (1) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) ügyfélszerzés (1) ügynökségek (2) ügyvéd (1) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2)

Netkutatások Archívum

Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSsBSIkrHXB2-d61LiB1uFDY6sqw35bkoTlYkiUCkUuR-dkiUuwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IF8o81XqXTuaXk86FUS1SXiauQ8TdTHnXnYuwv-XqXThR-3hLpaXkf2-6CFsuBOTFXokXFuBGOBus6iakXFuBOunOnuFnXkXFuBbkoTlksnX6iwuaXnbkoTlBusnX6iwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=skia7jY6U8nWSIkXikVkVBunVtSIkXikkNtON5tS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNMNNMMp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNNptMM3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9NMt0tpNMtyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMONyOM0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2111876CF6iYXiusd6XsuB8s6oSsdVIFSsXirVnFCsBVunVkBnCsuB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2Yn81XqXTuaXk86FUS1XqXSZ-FXWkBkYXB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSIFSPf-rv-3SIuoa6oVYkaXuBVBYkTVBYkWuB8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IF8o81XqXTuaXk86FUS1XqXS2-ThR-3hLpsXkYfx-XBn6F7SO-nXuiiuO8-6CFskau
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSs6rCXiu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNtttMNg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtt0NytM3tS1118TXksqCnknkB6q8dCS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=76CFIXYud6BnuBn8jY6U3p8IsM8s6oSHnkUwhO-3h53hp9hO-3h5MhLMhO-3h53h5O-hO-3h53hLR-hO-3h53h53hO-3h5MhDphO-3h53hD3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSiknCFuSaXBkESMNtttt3N
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsCXBXiu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IF8o81XqXTuaXk86FUS1XqXSK-CXiOMNtp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=ui8kW98Q7ESWSBfSSn1XnnuF8s6oSh-6153tSBnknCBSt3yN3N95tNN5930Ntp9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2PB8UkE68BTksuSXiauQ8TdTHPBwkW9bkaWuFnXBuouinb
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2ki6ia8dknuYkj68PTf993Squ716FaShO-3h5MhDyhO-3h53hDR-hO-3h5MhL8-hO-3h53hLD
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtg90NgS1118iunqCnknkB6q8dCSMNttOttOMtOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9Nptgyg9pS1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpON5OM9OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsCY6nnu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNtyNpNg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgMNM5tNS1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpOtNONMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118U66UYunkUokikUuF8s6oSiB8dnoYHXaw4-G-l-Vv-R-l-yMv-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSiknCFuSaXBkESMNt0NgMt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsCjkXi8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNtNttNy
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9Nptp9tM5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpON0OMyOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsFXu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNtgttN3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2XEYuBXoaXT6Fi68s6oSiYS7CFXVYCWVCTVsY6BuVTuFB6ikYVo7VIXFBnVuWuFVkikYVBsuiuS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IF8o81XqXTuaXk86FUS1XqXSv-XqXThR-3hLpaXkfA-XsuisuOR-FuknXWuOR-6oo6iBOb-knuFiXnhR-3hLpVb-kFnkUuOauBOR-6iaXnX6iBOc-iXnXkYuBOhR-3hLNOYhMgc-auinXrCuO38NOi6iOnFkiBT6BhR-3hLp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsYXUi6nkin8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNtMN9tp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNNpNpNg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2Pk81XqXTuaXk86FUS1XqXShO-gh5O-h5phO-php8-hD3hO-0hp9hDO-hO-ph5Nh5t
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNttNpt0
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSnFSBukFsdShV-th53hV-th5ghV-NhD5hV-th5MhV-NhDyhV-NhDDhV-th5R-hV-NhDV-hV-NhD5hV-th50hV-NhDNJhV-NhDMJhV-NhDV-hV-NhD5hV-NhD0hV-NhDV-hV-NhDyhV-NhDR-JhV-NhDthV-NhDyhV-NhDDhV-th5R-hV-NhDy
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118U66UYunkUokikUuF8s6oSiB8dnoYHXaw4-G-l-Vv-R-l-yMv-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN33py3S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpOtNONpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNttNt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt5ttt9NMtyy3SskkViun16Fq86FUSkFsdXWuBSp90p
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNttNMt0
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSFCSsdknVdnoYySJ-ujuqkR-6iuF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSaXsnX6ikF7SPoiuTSMNt9tNt3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSFCSPf-rv-3SIuoa6oVYkaXuBVBYkTVBYkWuB8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSuiSXiauQ8BdnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IF8o81XqXTuaXk86FUS1XqXSDukFBOauODk7Y6F
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBdXTSo7EqISMNt9tNt3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsYkBBXrCu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2I6FCo8sndB8IFSouojuFYXBn8TdTHo6auws6inksnkaoXibkoTlBXawkp00yaaj9tyMjgjpyj9IyaIa0yg33yMk
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSMNt9N3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt5tNt3t3N9M5SskkViun16Fq86FUSkFsdXWuBStttt9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNtMNpM3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt5tNM0t9NMy5SskkViun16Fq86FUSkFsdXWuBSp55g
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNt9N5NM
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IF8o81XqXTuaXk86FUS1SXiauQ8TdTHnXnYuwv-XqXThR-3hLpaXkfLWuFnXBBuouinBOUhR-3hLpihR-3hLpFkCQbkoTlksnX6iwuaXnbkoTlBusnX6iwN
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpNyyN9gS1118iunqCnknkB6q8dCSMNN5OttOtMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNtt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNNNt99gS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMOtNONMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNtgNgM3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSiknCFuSaXBkESMNNpttNy
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118kskauoXu6CnFuouF8IFSdXBn6FXrCuVauBVTFXQS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtt3NM5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMON5ON9OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsdXuiiu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSuiSXiauQ8BdnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN03tt5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMONpOMMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2uPPu81ujYX68PTSFkiqXiUSaXsnX6ikF7SoYuFPSMNtyN3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsdknnuVTCBB78dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IF8o81XqXTuaXk86FUS1XqXSf-knknX6iOkCQOK-uCQO6Y7oTXrCuB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNtpNMNg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsdkojFuVkVs6CsduF8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNMNN9Ng
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSsk6Cnsd6Cs8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXjuFknX6i8IFSHTkUuwM
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=76CFIXYud6BnuBn8jY6U3p8IsM8s6oSHnkUwhO-3h5thDO-hO-3h5thDMhO-3h5Mh5DhO-3h5Mh50hO-3h5th50
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSskBn6F8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118U66UYunkUokikUuF8s6oSiB8dnoYHXaw4-G-l-Vv-R-l-yMv-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=skia7jY6U8nWSIkXikVkVBunVtSIkXikkNtONpMS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2q76i7Ca6CUk8s6oSkFsdXWuBStNtgp58dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSskBnXiU8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgtpMpy5S1118iunqCnknkB6q8dCSTSnkiksBkakB8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSiknCFuSaXBkESMNtNtMt0
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSiknCFuSaXBkESMNtNNgMp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNt5N0tM
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2PB8UkE68BTksuSXiauQ8TdTHPBwkW9bkaWuFnXBuouinb
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2PB8UkE68BTksuSXiauQ8TdTHPBwWuF7
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=ui8kW98Q7ESsksFXT8ikqkakBdX8T1SLH-98CB8PTU
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSt5kiB8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSuBTX6i8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=skia7jY6U8nWSIkXikVkVBunVtSIkXikkNtONp3S
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNtMNt3t
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2I6FCo8sndB8IFSCsT8TdTHo6auwY6UXibBXawIkt0t9attNu0yt5N0app9suau50gpgyu
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNtNNgNp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSkCn6o6jXYuS7uBFBSMNttNtMM
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSuBsYkWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=76CFIXYud6BnuBn8jY6U3p8IsM8s6oSjY6UVaknuVMNN5N08dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSuCF68dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=skia7jY6U8nWSIkXikVkVBunVtSIkXikkNtONp9S
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2nuQiXrCu8IFS6BrkSrCuBnX6iBSt0pSXiBnkYYknX6iVauQnuiBX6i
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2j8dknuik8iu8PTSqkXn6BnuFSHCFYwdnnTBh3LhM8-hM8-iu1B87kd668s68PThM8-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSuiSXiauQ8BdnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5Mtt939S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9ON3OMgOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2I6FCo8sndB8IFSkTT8TdTSduYTSIkrHBXawky5y0jpyjNNNtgNttpukNs9yN3uksgap
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNtMNyt5
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSuPksCYknX6i8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IF8o81XqXTuaXk86FUS1SXiauQ8TdTHnXnYuwLFi6YaOb-XuFFunbkoTlksnX6iwuaXnbkoTlBusnX6iwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2ui81XqXTuaXk86FUS1XqXS2-TusXkYfv-dknA-XiqBx-uFuSG-kYqfA-6skYO4-6WuFiouinOZv-kYuBAOLsnOtpp9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNt5NMt5
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=skia7jY6U8nWSIkXikVkVBunVtSIkXikkNtONp5S
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNtgN0Mg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2kaBM8s6inuinkjs8s6oSkaBHBT6nOXawM5099pNbknkwPkiqFuPsX
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2k8iuWuFju8Q7ESkTXSBT6nBSt5pM0HTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2k8iuWuFju8Q7ESkTXSBT6nBSt5pMgHTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2i681XqXTuaXk86FUS1XqXS4-YC6i
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSuQ6nXrCu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2Yn81XqXTuaXk86FUS1XqXShR-yhLNkjY6ikBf8-jCYokF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNt0N3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNt5Nytg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSd6jj7S7od67SMNt9N3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNtgtNt9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSuQkouiVU7i68dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNtpttMy
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2nuQiXrCu8IFS6BrkSnkUBSdkCnuCFSHnFXwO-is6CFBbkoTlY6iUCuCFauTkUuwty
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSuiSXiauQ8BdnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2nuQiXrCu8IFS6BrkSrCuBnX6iBS9pN9Ss6oouinV6jnuiXFVYuVaWaVnuQYXWuVMNtg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=ui8o7nCjuB8Q7ESWSfSSndXBkW8s6oSWXau6S35gNgtS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIFSuiBuXUikin8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSIXSsdknVdnoYySO-oXY7R-6i6F
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2FkaX6ok7kq8FCSWXau6BSWXau6SXaSMNN3M5gS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSiknCFuSaXBkESMNMNN5N5
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IF8o81XqXTuaXk86FUS1XqXSc-nkYXu
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118U66UYunkUokikUuF8s6oSiB8dnoYHXaw4-G-l-Vv-R-l-yMv-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNttN5t3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNt0NMMy
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNt3N0Ng
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIXS6TXBquYXPk8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSIFS3oe-Pb-SnBVd6nnXuBVkBBVIXiUuFua8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSauS3oe-Pb-SnBVd6nnXuBVkBBVIXiUuFua8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIXS6TunnkPk8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNtNNpNp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118MtdCj8s6oSakS3g3pNNyS8-knOkBBOjCnnOCTBqXFn8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNt0NgMt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtpNttyNMt99ySskkViun16Fq86FUSkFsdXWuBS0pNy
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=skFTVokn6ou8jY6U8PTSkFsdXWuBSsknOtM300N58dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118MtdCj8s6oSYWS3g3pNNyS8-knOkBBOjCnnOCTBqXFn8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2kiXouij8s6oShu3h5NhpNhuph5NhjMhu0hpMh53hu3h5thkuhuyhjghk5hu9hjkhjkhu3h5Nhpthu3h53h5ahu3h5MhjIhu3h53hpNhu3h53hkstNMhu5hkphjthu0hpsh5Nhu0hp0hjNVMyg9M
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2Bo6nFXo8FCSWXau6SMMptgy
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNMNNMMg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSi6SIkrHXB2-d61LiB1uFDY6sqwt3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNMNtNtg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118QWXau6B8s6oSWXau69509MNNpS6TTkX
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIXSB66Y68dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2k8iuWuFju8Q7ESkTXSBT6nBSt5pMgHTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2k8iuWuFju8Q7ESkTXSBT6nBSt5pM5HTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2nF8BTkiqjkiU8s6oS90CC9SWXau6Si1JNNt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIXSBCXdqC8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118XiBnkUFko8s6oSkss6CinBSY6UXiSHiuQnwSo6auYBTdS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118XiBnkUFko8s6oSkss6CinBSY6UXiSHiuQnwSo6auYBTdS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSYXIuSnnoPnSMNttNpM0
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSi6SsdknVdnoYySf-Xsq7J-6PkB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSIXSBkYkXiui8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5tp3p3yS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9ONMON9OkFsdXWu8dnoY