in other client

2009. augusztus 14.

Fejlesztések a közszférában - 2009. május

Az elmúlt időszakbeli it-beruházásokat az infrastrukturális fókusz jellemezte. A tervek óvatos visszafogottságról számolnak be, ám a hangsúly az internetes tartalomkezelés és az it-biztonság irányába látszik eltolódni.

A Magyar Infokommunikációs Jelentés hazai intézmények it-beruházásait bemutató modulja arról számol be, hogy minden második vizsgált szervezet hajtott végre jelentős informatikai fejlesztést, beruházást a kutatást megelőző hároméves intervallumban. Az érintettek aránya a központi költségvetési szférában a legmagasabb [közel 80 százalékos], míg az egészségügyben a legalacsonyabb a mutató, ahol mindössze ennek felét éri el.

A múlt adataihoz képest meglehetős pesszimizmusról árulkodnak a tervek. A 2008-2009-es időszakra már csak a teljes vizsgált célcsoport harmada prognosztizált fejlesztést, még a korábban éllovas központi közigazgatás berkeiben is csak minden második intézmény tervezett valamilyen it-beruházást. A kutatás adatai arra is felhívják a figyelmet, hogy a bázisidőszakhoz viszonyított visszaesés relatív mértéke nem egyformán érinti a vizsgált szegmenseket. Az oktatási intézmények körében, valamint a korábban kiemelkedő központi szegmensben a legmarkánsabb [46, illetve 37 százalékos] az informatikai beruházást tervező intézmények számának fogyása. A legkisebb csökkenést az önkormányzatok és az egészségügyi intézmények tervei mutatták, bár esetükben a bázis is átlagon alulinak volt mondható.

Infrastruktúra: eltolódás

A közelmúltbeli beruházások tárgya domináns módon valamilyen infrastrukturális fejlesztés volt. A leggyakrabban a pc-s hardverpark nagy volumenű cseréje, illetve az ehhez kapcsolódó szoftverfrissítések szerepeltek a listák élén, amelyet a hálózatfejlesztés követett. Ugyan ezek jelenleg is aktuálisak, de a portálmegoldások példája jól érzékelteti
bizonyos területek átértékelődését. Korábban az intézmények prioritásai között a jelenleginél lényegesen kisebb súlylyal szerepeltek az intézményi honlap, illetve a tartalommenedzsment-rendszer fejlesztésével kapcsolatos projektek; csak a fejlesztést végrehajtók mindössze huszada vélte úgy, hogy ez a legjelentősebb beruházása, addig ez az arány a tervek vonatkozásában 15 százalékra növekedett.

Tervek nincsenek

A Jelentés eredményei az it-kiadások előirányozása kapcsán meglepő tényre hívják fel a figyelmet. Az intézményi szféra mindössze ötödében beszélhetünk tervezett informatikai költségvetésről. Ez az adat még akkor is alacsony, ha bizonyos szegmensek "jobban állnak" az átlagnál. A központi költségvetésből gazdálkodó szervezetek 48 százaléka készít it-költségvetést, az oktatási vagy az egészségügyi intézményeknek pedig csak kevesebb mint egyötöde.

Első pillantásra e területen összességében a közszféra kedvezőbb mutatókkal jellemezhető a hazai vállalatoknál. A Jelentés cégekre vonatkozó adatai szerint körükben mindössze
13 százalék az informatikai kiadásaikat rendszerezetten tervezők aránya. Ám ha tekintetbe vesszük, hogy az intézményi átlag csak az 50 fő alatti kisvállalatok idevágó mutatóját előzi meg, látható, hogy a fejlődésnek e területen még tág tere van a közszférában. Erre utal az az adat, miszerint a nagyvállalatok kétharmada készít it-költségvetést, messze megelőzve ezzel az intézményi kör éllovasának számító központi szegmens 48 százalékos mutatóját.

Az informatikai költségvetést készítő intézményi szereplők többnyire működési, folyamatosan jelentkező költségekben és beruházási kiadásokban gondolkodnak. Az it-csapat bérjellegű kiadásait, valamint az igénybe vett szolgáltatások költségvonzatát csak a szervezetek kisebbsége kalkulálja külön tételként az informatikai költségvetés készítése során - mutatnak rá a kutatók.





Forrás: BellResearch

Online híroldalak rekord látogatottsága Németországban - 2009. július

A TOP 20 online híroldalon új rekord, több mint 3 milliárd látogatás történt Németországban 2009. I. félévben, ami 29 százalék növekedés előző év azonos időszakához viszonyítva. A legtöbben a Spiegel honlapját keresték fel, a látogatások 21 százaléka jutott ezekre az oldalakra. A legnagyobb növekedést a Bild.de érte el, 53 százalékot.

Fast 3,1 Milliarden Besuche verzeichnen die 20 beliebtesten deutschen Online-Nachrichtenportale im ersten Halbjahr 2009. Das ist ein erneuter Rekord. Im Vorjahreszeitraum waren es lediglich 2,4 Milliarden Besuche. „Die Informationswege verändern sich weiterhin rasant. Immer mehr Menschen halten sich mit den Angeboten der Online-Nachrichtenseiten auf dem Laufenden“, sagte BITKOM-Vizepräsident Achim Berg. „Die Info-Flaggschiffe im Internet werden mittlerweile als zuverlässige Informationsquelle akzeptiert“, so Berg. Allein im ersten Halbjahr 2009 steuerten mehr Menschen die populärsten News-Seiten an als im gesamten Jahr 2005; damals waren es 2,7 Milliarden Besuche in zwölf Monaten.

Das erfolgreichste Nachrichtenportal Deutschlands ist weiterhin Spiegel Online. Von Januar bis Juni verzeichnet der Internet-Auftritt 648,5 Millionen Besuche. Das ist ein Zuwachs von 122,1 Millionen gegenüber dem Vorjahreszeitraum. Der Anteil an den Top 20 liegt bei 21,2 Prozent. Auf Platz 2 folgt Bild.de. Als Ableger der größten deutschen Boulevardzeitung zählt Bild.de 542,5 Millionen Besucher – im entsprechenden Vorjahreszeitraum waren es 353,6 Millionen. Der Zuwachs in der Nutzergunst macht sich auch im Top-20-Marktanteil von Bild.de bemerkbar. Er stieg von 14,8 Prozent im 1. Halbjahr 2008 auf 17,8 Prozent im 1. Halbjahr 2009. Ebenfalls unter den Top Ten finden sich Chip Online, Kicker, Heise Online, Sport1, Focus Online, Welt Online, Süddeutsche.de und n-tv Online. Diese Angebote erreichten im ersten Halbjahr jeweils zwischen 113 und 243 Millionen Besucher.

Für die zweite Jahreshälfte erwartet der BITKOM weiter steigende Besuchszahlen. Berg: „Die Bundestagswahl wird viel Aufmerksamkeit auf sich ziehen. Wenn es Mitte August richtig mit dem Wahlkampf losgeht, wird sich dies auch in den Besuchszahlen der Nachrichtenportale niederschlagen.“

Der Boom wird zum großen Teil von den thematisch breit aufgestellten Nachrichtenseiten der bundesweiten Tages- und Wirtschaftspresse getragen. In den Top 20 finden sich allerdings auch Special-Interest-Angebote, die sich auf einzelne Themen wie Sport oder Computer konzentrieren. Hinzu kommen Internetableger von Regionalzeitungen, die in ihrem Einzugsbereich so stark sind, dass es für eine Platzierung in den deutschen Top 20 reicht. Alle diese Portale sind frei zugänglich.


Forrás: Bitkom

A rövid online videók a kedveltek Amerikában - 2009. július

A legtöbbet nézett online videók 80 százaléka rövid időtartamú Amerikában. A videót néző internetezők 37 százaléka szerint ezek legalább olyan szórakoztatóak, mint a tévéműsorok. Az internetezők 43 százaléka hetente néz online videót.

Frank N. Magid Associates, the world leader in research-based consultation, and Metacafe, the leading independent online video site, today released survey results revealing consumer behavior and preferences in online video viewing.

Notably, the survey found that short professional videos are among those most regularly watched online, and well over one-third of consumers (37%) who watch these clips online find them equally or more entertaining than full-length TV shows on their television set.

“There’s no doubt that online video viewership has reached critical mass, and its growing popularity indicates that online video is fast becoming an entertainment genre in its own right,” said Mike Vorhaus, president of Magid Advisors. “Short professionally created videos dominate online viewing, especially among younger consumers, which underscores the need for brand advertisers to expand their marketing efforts beyond both traditional television and online TV.”

“Today’s consumers expect choice in and demand control over their entertainment experiences,” said Erick Hachenburg, CEO of Metacafe. “The answer is not video sharing. Nor is it online TV. The answer is a choice of quality content that consumers find appealing. Many consumers clearly find short high-quality online video equal or superior to TV programming. Metacafe is delivering on these imperatives better than anyone else, and meeting the needs of consumers, content creators and brand advertisers alike.”

The nationally representative study conducted by Frank N. Magid Associates surveyed nearly 2,000 people between the ages of 12 and 64, with gender, age and ethnicity matching that of the U.S. Census.

Key findings include:
  • Eight of the top-ten most watched types of online video are short-form, including:
    1. Videos shot and uploaded by consumers, with 43% of respondents watching regularly
    2. News stories (32%)
    3. Music videos (31%)
    4. Movie previews (29%)
    5. Comedy/jokes/bloopers (26%)

  • Many people of all ages and both genders are watching short professional videos online – ranging from males 25-34, where 64% of this group is watching such content, to females 55-64, where this content is least popular. Nonetheless, 39% of the older female group is also watching short professional video online.

  • 37% of consumers who watch short professional videos online find them equally or more entertaining than full-length TV shows on a television set.

  • 43% of all Internet users watch online videos weekly.
    70% of males 18-24 watch weekly, including the 25% who watch daily.
    56% of females 12-17 watch weekly, including the 13% who watch daily.
    30% of all 55-64 year olds watch online videos weekly.

  • Weekly online video viewers are heavy traditional and new media consumers.
    70% of weekly online video viewers play video games regularly, compared to 47% of non-online video viewers.
    41% of weekly online video viewers own a personal digital media player for music and video, compared to 23% of non-online video viewers.
    28% of weekly online video viewers rent DVDs weekly, compared to 17% of non-online video viewers.
    11% of weekly online video viewers own a smartphone, compared to 7% of non-online video viewers.

  • 34% of TV viewers also use their computer at least half the time while watching TV.

  • 20% of all online videos viewers report that they watch less TV as a direct result of using online video
Forrás: Frank N. Magid Associates
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (359) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (19) Adecco (1) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (3) affinitási index (1) AgroStratéga (3) agrárium (4) Airbnb (1) ajándék (1) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (64) Allegroup (6) Alphasonic (1) Amazon (49) Amerika (727) Android (60) AOL (5) Apple (118) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (1) apóhirdetés (3) Artisjus (1) Arvalicom (1) Asus (2) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (63) autó (10) Autókölcsönzés.hu (1) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (1) bankok (8) bankolás (46) banner (9) barkácsol (1) BDO (2) BellResearch (44) belépőjegy (2) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (1) BIX (3) biztonság (35) biztosítás (6) BKF (1) BlackBerry (5) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Bookline.hu (1) Brandmonitor (1) Bulgária (2) Bónusz Brigád (5) böngészők (65) bútor (2) CB (29) cd (5) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (2) CEU (2) chat (15) Cisco (8) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) Coface (1) Compete (2) cookie (7) CPC (2) CPM (2) Creative Commons (1) család (5) csatlakozás (1) Csehország (91) csengőhang (3) csomagok (1) CTR (7) Cyberoam (1) DE (600) Delicious (3) Dell (3) Deloitte (2) Digg (4) Digi (1) digitális (25) digitális szakadék (2) digitális írástudás (10) divat (2) DKT (2) domain (37) Drupal (1) dvd (1) díj (4) Díjnet.hu (2) e-kereskedelem (178) e-kormányzat (9) e-könyv (26) e-mail (126) e-olvasó (7) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (2) e-tanulás (55) e-óra (1) eBay (24) Economist Intelligence Unit (1) egészség (22) egészségügy (12) elemzés (3) ELTE (1) előfizetés (5) eMAG (1) Emirates (1) EN (1697) eNet (31) Ericsson (13) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) Etarget (9) EU (87) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (5) Európa (179) EY (1) Facebook (305) Fanta Trendriport (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (11) felsőoktatás (1) felvásárlás (4) FEmina.hu (1) fiatalok (77) film (8) Finnország (1) Firefox (32) fizetés (56) Flash Player (1) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (5) Forsense (3) fotó (13) Foursquare (2) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) fénykép (26) férfiak (17) fórum (10) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) gemius (99) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) GfK (43) GKI (13) GKIeNet (25) Gmail (10) Google (301) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (29) Google Consumer Barometer (90) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (473) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) GVI (5) gyerekek (34) gyógyszer (3) gépjármű (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) hir24.hu (1) hirdetés (68) hivatali ügy (10) honlap (162) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Hulu (6) HVG (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (49) hír (15) Hír24 (1) hírek (17) hírnév (1) híroldalak (61) hőtérkép (1) IAB (22) IBM (10) IDC (12) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (27) IFUA (1) IIBR (7) IKT (37) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) Instagram (13) Intel (2) Internet (666) Internet Explorer (25) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (60) Internetet.hu (4) Internetező nők (66) iOS (32) IP-telefon (5) iPad (27) iPhone (72) iPod (12) Ipsos (88) IPTV (4) irodalom (2) iskola (9) IT (23) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (2) iWatch (1) IWIW (12) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) Jobline (2) Joomla (1) játék (33) Játéknet.hu (2) Jófogás.hu (1) Kantar (2) karácsony (40) Kaspersky Lab (4) katalógusok (6) Kelet-Európa (28) Kelly Services (1) kereskedők (21) kereső (11) kereső szavak (65) keresők (88) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (25) konferencia (11) konverzió (1) Korubo (1) KSH (121) kulcsszavak (152) kupon (18) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (49) Kutatópont (9) képernyő (3) képernyőfelbontás (8) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (2) Kína (4) kórház (1) könyv (17) közintézmények (18) középkorúak (6) közösségi média (91) közösségi oldalak (239) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (85) Lenovo (6) Lettország (1) letöltés (31) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (45) Linux (3) Live (7) látogatók (154) Ma este Színház (1) Mac (4) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (3) Mainap.hu (1) marketing (60) marketing költések (15) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (5) MCC (1) Mediameter (4) Medián (4) megosztások (5) megyék (5) Microsoft (45) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (271) mobil internet (184) mobil telefon (410) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (6) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (2) munkahely (29) munkanap (2) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) márka (50) média (56) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) művészet (1) Nagy Adat (9) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Nemzeti MédiaAnalízis (5) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (4) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (1) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (33) NLCafe (1) NMHH (98) Nokia (13) nrc (109) nyelvek (3) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) nyílt forráskód (1) Németország (617) Népszabadság (1) női (23) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okostévé (12) okosóra (5) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Opera (11) operációs rendszerek (50) Oracle (2) Origo (8) Oroszország (51) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (1) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (18) PC (6) penetráció (62) Photobucket (2) piackutatás (10) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (25) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (9) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (4) pénzügy (62) QR-kód (5) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (184) reklámtorta (15) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Románia (6) Ropper Jelentés (2) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (3) rádió (49) részvény (29) Safari (5) sajtó (42) sajtóközlemény (2) Samsung (29) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (2) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (4) SimilarWeb (10) Skype (11) Slideshare (2) sms (13) Snapchat (3) Sony (2) spam (2) sport (8) Spotify (3) Startlap (1) startup (2) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) Svájc (5) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (13) szakember (1) szavazás (1) SZEK (1) szemkamera (5) személyes tárgy (1) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) Szlovákia (45) szoftver (7) Szonda Ipsos (12) szájreklám (3) szálloda (6) szállás (9) Szállás.hu (9) számítógép (124) színház (2) színmélységek (9) szórakozás (20) születésnap (2) sütés-főzés (4) T-Mobile (2) Tablazat.hu (1) találati lista (3) tanulmány (126) tanulás (13) Target (2) tartalmak (11) technika (10) TED (102) telefonálás (51) Telekom (2) Telenor (4) testápolás (8) tizenévesek (32) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (9) turizmus (18) Twitter (162) táblagép (96) táplálkozás (1) Tárki (2) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) távközlés (11) távmunka (3) tévé (125) UNAS (1) UPC (1) UPS (1) utazás (33) Vatera (10) Velvet.hu (1) vezetők (8) Viacom (1) Videa (1) videos (353) videó (113) videómegosztó (46) világ (249) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) Visegrádi országok (10) Vodafone (3) VoIP (5) vonalkód (1) választás (3) vállalatok (130) válság (7) vásárlás (379) vírus (2) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) Webshop-Experts (2) wellnes (1) WhatsApp (6) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (35) Windows Phone (6) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xing (2) Yahoo (58) Yandex (4) YouTube (62) zene (62) Zivi (1) Zynga (5) állami (7) állás (29) álláskeresés (44) árak (1) árbevétel (2) árukereső (5) Árukereső.hu (3) Ázsia (16) élelmiszer (17) életkor (3) életmód (2) értékesítés (3) étterem (3) írás (1) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) ügyfélszerzés (1) ügynökségek (2) ügyvéd (1) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2)

Netkutatások Archívum

Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=kW8kW98sYCjS9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuST6FidCjVTp8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2Wi8XiWuBnXiU8s6oSkYuFnBS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSTu6TYuS1TTTYSMNtMN5tt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuST6FiuFjF6B8dnoYvsknuU6FXuB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgtgyyMMS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMON3O3tOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSiknCFuSCoXCBSMNtMN5tt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuST6FiuFjF6BVT38dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NptNypypS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ON5Ot3OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuST6FiuFjF6BVT58dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2PB8UkE68BTksuSXiauQ8TdTHPBwkW9bkaWuFnXBuouinb
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2uPPu81ujYX68PTSFkiqXiUSkskauoXsSuUXB7SMNtMN5tt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5tpNgt3S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ONpONgOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuST6FiuFjF6BVTM8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9NMt9NgtN3MS1118iunqCnknkB6q8dCSMNN5ON5ONpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=n1XnnuF8MWXa8Q7ESsksFXT8ikqkakBdX8T1SLH-98CB8PTU
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=nFkiBYknua8QQQSqkSHswhO-th53hp3hO-th53hp5hO-th53hp3hO-th53hp5OhO-th53hLDhO-th53hL3hO-th53hLDhO-th53hL3hO-th53hp9hO-th53hpthO-th53hp5bkoTlBwQdkoBnuF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuST6FiuFjF6BVTg8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=WXa8FCBnCju8o6iBnuFSsksFXT8ikqkakBdX8T1SLH-98CB8PTU
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuST6FiuFjF6BVTt8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=nFkiBYknua8QQQSnFSHswjhR-3hDR-7hR-3hDR-qOUhR-3hD0hR-9hp8-hR-3hDR-BYuF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNNNMM9gS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyON9OM5OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN0tN35S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ONgONtOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuST6FiuFjF6BVTy8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSTF6VT6Fi8dnoYvsknuU6FXuB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUS6ssCTknX6iSiFiBBSMNNptN
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSkskauoXsSjBU7BSMNtgtNtt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN0N9NtS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMOtNONpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=nFkiBYknua8QQQSuiSHswjXUOj66jB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=nFkiBYknua8QQQSduSHswhV-ghpghV-ghp0hV-ghp9OhV-ghpMhV-ghp3hV-ghpyhV-ghpR-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5tp9tMNS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyON5Ot5OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSTF6VT6FiVT58dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=k8633368s6oSkTXSBT6nBS5My3tHTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=k8633368s6oSkTXSBT6nBS5MyMpHTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2uPPu81ujYX68PTSFkiqXiUSjCBXiuBBSuqE7PSMNtMN5tt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSTF6VT6FiVT98dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=k8633368s6oSkTXSBT6nBS5My3MHTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSakSsdknVdnoYySl-kaXB6iDY66o
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9N0t5Mtt3NpS1118TXksqCnknkB6q8dCSMNtMONyOtgOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSTF6VT6FiVTg8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSs6oTCnuFSqnBjoSMNtMN5tt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSTF6VT6FiVTp8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSTF6VT6FiVTt8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9Npttt3N5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNttONpOMtOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUS6ssCTknX6iSiFiBBSMNttNM
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NptgNgygS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyOtNOMNOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSTF6VT6FiVTy8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSU6nT6Fi8dnoYvsknuU6FXuB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNNNtp35S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9ON3OtMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSU6nT6FiVT08dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpNy399NS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMSNgSoXViunqCnknkB6qdCVTF68dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=k8633368s6oSkTXSBT6nBS5MyMpHTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSU6nT6FiVT58dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=k8633368s6oSkTXSBT6nBS5My3NHTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5tgNp3pS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMONtOtNOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSU6nT6FiVT98dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtt3MtpS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMON0Ot0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118UiC86FUSd6ou8iY8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSaXkYusnSjiUFiSMNtMN5tt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN33NN3S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpON0OtMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5MMM33pS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9ONMOM9OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSU6nT6FiVTp8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN0NtM0S1118iunqCnknkB6q8dCSMNttOtMOMgOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSjCBXiuBBSsBqF7SMNtMN5tt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSU6nT6FiVTy8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118UiC86FUSd6ou8EdVsi8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgt5tMy5S1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMON9OtpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSW67uCFdXnVTt8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUS6ssCTknX6iSiFiBBSMNtMNt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSWXTVnCju8dnoYvsknuU6FXuB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSsCYnCFuSqnquXSMNtMN5tt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSWXTVnCjuVT08dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNt9MtM3S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpOttONMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5tpNt3tS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9OtMOtNOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSkskauoXsSCoPniSMNt9ttNp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2YW81XqXTuaXk86FUS1XqXSZ-knuU6FXPkfA-XWuFT66YO8-R-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN339MyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNttONpOtpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2qk816FaTFuBB86FUSnduouBST6FnI6YX6VokUkEXiuS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSWXTVnCjuVT38dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUS6ssCTknX6iSiFiBBSMNt3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=216FaTFuBB86FUSnduouBST6FnI6YX6VokUkEXiuS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9N0MNt5MpypS1118TXksqCnknkB6q8dCSMNt3ON9ON5OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBqSnCjuSWXTVnCjuVT58dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpM3M9NyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyONpOtgOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5tgtNMyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpON5Ot9OkFsdXWu8dnoY