in other client

2013. szeptember 10.

KSH - Az e-kormányzati ügyintézés alacsony szintű a lakosságnál, magas a vállalatoknál, 2013. augusztus

Az elektronikus közigazgatás használatának terjedése egy kiemelt iránya az internethasználat fejlődésének. Kormányzati és lakossági oldalról is fontos érdek fűződik a terjedéséhez, ennek ellenére a háztartások esetében tapasztalható fejlődés még nem elég lendületes. 

A használat szintjét képviselő fokozatok közül 2010 és 2012 között a legtöbbet az elsőlépcsőnek tekinthető „információszerzés a közhivatalok honlapjáról” fejlődött. Az éven belüli internethasználókhoz viszonyított arány (52-ről 57%-ra) emelkedett. A fejlettebb fokozatoknál „űrlapok letöltése” némileg visszaesett, míg a „kitöltött űrlapok elküldése” fokozat mérsékelten emelkedett 2010-hez képest.

A fejlettségi szinteket képviselő szolgáltatás szinteken belüli összetételben jelentős elmozdulás nem történt 2010 és 2012 között. Minden évben kiemelkedett az első lépcső (információszerzés a közhivatalok honlapjáról) és aránya kis mértékben még emelkedett is, míg a második lépcső (űrlapok letöltése) aránya enyhén csökkent és a legfelső lépcső (kitöltött űrlapok elküldése) lényegében szinten maradt. A fenti időszakban tehát az éven belüli internetet használó lakosság nagyobbik fele lényegében megmaradt az elektronikus közigazgatási szolgáltatások használatának első szintjén.

A digitális társadalom fejlődésével a közigazgatási ügyek mind nagyobb hányada esetében van lehetőség az ügyek elektronikus úton való intézésére. Az elmúlt évhez viszonyítva a vállalkozások esetében az elektronikus közigazgatási ügyintézés igénybevételének minden szintjén növekedés mutatkozott. 2011-ben a magyarországi vállalkozások 94%-a vette igénybe az internetet azért, hogy közigazgatási ügyei intézéséhez információt szerezzen. Tízből kilenc internetkapcsolattal rendelkező vállalkozás töltött le űrlapot közigazgatási intézmény honlapjáról, és 85%-uk vissza is juttatta elektronikusan.

Az elmúlt években folyamatosan nő azon ügyletek száma, amelyeket elektronikus úton kell intézni, így 2011-ben a vállalkozások több mint háromnegyede – 2010-hez képest mintegy 26 százalékponttal nagyobb arányban – intézte közigazgatási ügyeit teljes mértékben elektronikus úton. Közülük 94% áfa, 91% pedig társadalombiztosítási járulék bevallására használta az internetet. Az e-közigazgatási ügyintézést legnagyobb arányban a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás, illetve a pénzügyi, biztosítási tevékenység nemzetgazdasági ágba tartozó vállalkozások veszik igénybe.

A vállalkozások 21%-a használta az internetet különböző tenderek dokumentumaihoz való hozzáférésre, legmagasabb arányban az építőiparban (41%). A vállalkozások elsősorban Magyarországon nyújtottak be elektronikus úton közbeszerzési eljárásra vonatkozó ajánlatot (12%). Az Európai Unió más országai felé legmagasabb arányban az információ, kommunikáció, illetve a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ágban tevékenykedő vállalkozások nyújtottak be ajánlatot, azonos mértékben (4–4%).



Forrás: KSH

KutatóCentrum - Reklámkerülő a közösségi média napi felhasználóinak egyharmada, 2013. szeptember

Egyre többen használják üzleti célra a közösségi oldalakat, többek között ennek köszönhető a LinkedIn és a Google+ előretörése - derült ki a KutatóCentum friss felméréséből. A hirdetőknek ugyanakkor érdemes figyelembe venniük, hogy a napi szintű közösségi média-használók egyharmada nem figyeli az ezeken az oldalakon megjelenő reklámokat.

Kerüljük a hirdetést a közösségi oldalakon?

A legalább egy közösségi oldalt használó magyar internetezők 91 százaléka rendelkezik Facebook profillal, amit nagy részük rendszeresen látogat is a KutatóCentrum 2013-as Web 2.0 Reportjának adatai szerint. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy ma már a cégek számára is szinte megkerülhetetlen a Facebook-jelenlét, hiszen nagyon jó elérést biztosít számukra.

Ezzel párhuzamosan a szakmai kapcsolatépítés platformja, a LinkedIn is egyre komolyabb tényezővé válik: míg 2012 novemberében még csak a megkérdezettek 6 százaléka regisztrált az oldalra, 2013 júniusára már 10 százalékuk. Ugyanakkor az aktív tagok aránya jóval alacsonyabb, mint a Facebook esetében. A szolgáltatást elsősorban a budapestiek használják, s mivel szakmai jellegű portál, regisztráltjainak túlnyomó többsége diplomás.

A Twitter is erősödött: 2012-ben a felmérésben részt vevők 14 százaléka volt regisztrált tagja az oldalnak, 2013-ban pedig már 21 százalékuk. Az aktivitás ennél is nagyobb növekedést mutat: míg tavaly csak minden hetedik tag volt aktív felhasználó, addig idén már minden harmadik regisztrált rendszeresen twitterezik.

A Google kikerülhetetlenné teszi a Google+ regisztrációt

Az üzleti kommunikációban egyre nagyobb szerep jut a Google+ szolgáltatásnak is, melyhez sok vállalat keresőoptimalizálási okokból csatlakozik: a regisztráltak aránya 1 év alatt 37 százalékról 47 százalékra nőtt, és a tagok egyharmada rendszeresen látogatja is az oldalt. „A Google mindent megtesz a szolgáltatás táborának növelése érdekében: a Gmail-felhasználók szinte ki sem tudják kerülni, hogy a rendszer regisztráltassa őket. Ugyanakkor ez az erőteljes pull stratégia az adatokban is meglátszik: míg az elérési mutató rendkívül dinamikusan növekszik, az aktivitás szinte alig emelkedett” – mondta el Hámori Zsuzsa, a Hírek Média közösségimédia-szakértője. – „A Google által választott út ugyanakkor hosszú távon sikeres lehet: várhatóan, hogy ha Google+ regisztrációs tábora elér egy kb. 60 százalékos szintet és a véleményvezérek elkezdik aktívan használni a szolgáltatást, hirtelen megugrik majd az aktivitás is.”

Reklámvakság a közösségi oldalakon

A szakmai közösségi oldalak táborának növekedése mellett a vállalatok közösségi jelenlétének erősödését igazolja az is, hogy egyre többen használják ezeket az oldalakat üzleti célokra: míg 2012-ben a kutatásban részt vevők 9 százaléka nyilatkozott így, addig idén már 12 százalékuk.

„A felhasználók elérésére több lehetőség is kínálkozik a vállalatok számára, ugyanakkor jó tisztában lenniük azzal, hogy a napi szintű felhasználók egyharmada nem figyeli a közösségi oldalakon megjelenő reklámokat, és mindössze 26 százalékuk használ szívesen alkalmazásokat, vagy lép be különféle csoportokba” – mondta el Györke Zsuzsanna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.

Az adatok is azt mutatják, hogy a vállalatok nincsenek könnyű helyzetben, ha marketing és sales tevékenységük során hatékonyan szeretnénk használni a közösségi média felületeket. „A terület diverzifikálódása egyre inkább abba az irányba mutat, hogy a szektor kitermeli a maga specialistáit, akik erre a témára fókuszálva hosszú távon jobb eredményeket tudnak felmutatni, mint ha a vállalatok maguk próbálkoznának a közösségi média üzleti célú alkalmazásával” – mutatott rá Hámori Zsuzsa.

Forrás: KutatóCentrum

EN - Dél-Koreában a leggyorsabb az internet a világon, Európán belül pedig Svájcban, 2013. augusztus (grafikon)

south-korea-and-japan-top-internet-speed-ranking
You will find more statistics at Statista

EN - A szülők és a tizenévesek hogyan használják a közösségi médiát? (infografika)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Melyik idegen nyelven olvas? (több válasz jelölhető)

Melyik országok adatai érdeklik? (több válasz jelölhető)

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (634) 2014 (7) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (1) adatvédelem (16) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (2) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (3) affinitási index (1) AgroStratéga (2) agrárium (3) Airbnb (1) ajándék (1) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (50) Allegroup (4) Alphasonic (1) Amazon (37) Amerika (652) Android (38) AOL (4) Apple (84) appvertising (1) apóhirdetés (3) Artisjus (1) Asus (1) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (63) autó (7) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (1) bankok (6) bankolás (40) banner (9) barkácsol (1) BDO (1) BellResearch (43) belépőjegy (1) benzin (1) BGF (3) Bing (13) Bisnode (1) BIX (3) biztonság (28) biztosítás (4) BKF (1) BlackBerry (5) blog (77) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Bookline.hu (1) Brandmonitor (1) Bulgária (2) Bónusz Brigád (5) böngészők (61) bútor (2) CB (29) cd (3) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (2) CEU (1) chat (15) Cisco (5) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) Coface (1) Compete (2) cookie (7) CPC (2) CPM (2) Creative Commons (1) család (4) csatlakozás (1) Csehország (69) csengőhang (3) csomagok (1) CTR (7) DE (491) Delicious (3) Dell (2) Deloitte (1) Digg (4) Digi (1) digitális (19) digitális szakadék (2) digitális írástudás (8) divat (2) DKT (1) domain (26) Drupal (1) dvd (1) díj (4) e-kereskedelem (127) e-kormányzat (6) e-könyv (16) e-mail (120) e-olvasó (6) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (1) e-tanulás (55) eBay (23) Economist Intelligence Unit (1) egészség (18) egészségügy (12) elemzés (3) ELTE (1) előfizetés (2) EN (1422) eNet (17) Ericsson (11) Ernst and Young (1) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) Etarget (9) EU (67) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (5) Európa (169) Facebook (236) Fanta Trendriport (1) felbontások (5) felhasználók (17) felhőtár (10) felsőoktatás (1) felvásárlás (1) FEmina.hu (1) fiatalok (58) film (8) Finnország (1) Firefox (29) fizetés (44) Flash Player (1) Flickr (4) FMCG (22) fogyasztók (5) Forsense (3) fotó (13) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) fénykép (22) férfiak (9) fórum (10) Gallup (1) gasztronómia (1) gazdaság (1) gemius (68) gemiusAdmonitor (5) gemiusAudience (68) gemiusTraffic (2) GfK (32) GKIeNet (24) Gmail (10) Google (264) Google Ad Planner (52) Google Analytics (1) Google Chrome (25) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (1) Google Plus (15) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (168) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) GVI (5) gyerekek (27) gyógyszer (3) gépjármű (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) hir24.hu (1) hirdetés (57) hivatali ügy (10) honlap (143) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) HP (5) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Hulu (6) HVG (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (39) hír (13) Hír24 (1) hírek (14) hírnév (1) híroldalak (60) hőtérkép (1) IAB (16) IBM (6) IDC (5) időjárás (2) időmérleg (6) idősebbek (23) IFUA (1) IKT (34) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (579) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (24) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) Instagram (3) Intel (1) Internet (471) Internet Explorer (24) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (60) Internetező nők (53) iOS (14) IP-telefon (3) iPad (22) iPhone (62) iPod (12) Ipsos (84) IPTV (4) irodalom (1) iskola (8) IT (18) Ithaka (6) iTunes (4) IWIW (12) jegyek (1) Jelentés az internet-gazdaságról (3) Joomla (1) játék (31) Játéknet.hu (1) Kantar (2) karácsony (36) katalógusok (6) Kelet-Európa (18) Kelly Services (1) kereskedők (20) kereső (7) kereső szavak (61) keresők (85) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (1) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (23) konferencia (11) konverzió (1) Korubo (1) KSH (76) kulcsszavak (152) kupon (18) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (43) Kutatópont (4) képernyő (2) képernyőfelbontás (8) képeslap (2) képmegosztó (6) Kína (3) kórház (1) könyv (10) közintézmények (14) középkorúak (5) közösségi média (70) közösségi oldalak (238) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (64) Lenovo (4) Lettország (1) letöltés (27) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (35) Linux (3) Live (7) látogatók (154) Mac (4) MacOSX (1) Madhouse (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (3) Mainap.hu (1) marketing (55) marketing költések (14) MASMI (2) MASMIbusz (1) Mediameter (4) Medián (4) megosztások (4) megyék (5) Microsoft (35) MillwardBrown (2) MNO (1) mobil eszköz (160) mobil internet (171) mobil telefon (342) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (4) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (1) munkahely (25) munkanap (2) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) márka (43) média (44) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) Nagy Adat (5) Nagy-Britannia (37) napi fogyasztási cikk (1) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Nemzeti MédiaAnalízis (5) netezők (334) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (375) NetPincér.hu (1) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (27) NLCafe (1) NMHH (91) Nokia (12) nrc (93) nyelvek (3) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) nyílt forráskód (1) Németország (564) Népszabadság (1) női (21) OGYEI (1) OIK (33) okostévé (3) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (5) oldalletöltések (9) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Opera (11) operációs rendszerek (39) Origo (8) Oroszország (51) orvosok (14) otthon (5) otthon és kert (3) Otto (1) Pandora (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (7) PC (5) penetráció (58) Photobucket (2) piackutatás (10) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (17) podcast (1) Port.hu (1) portálok (8) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (6) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (3) pénzügy (41) QR-kód (5) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (156) reklámtorta (13) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) retweet (1) rEVOLUTION (2) RIM (3) ROI (3) Románia (5) Ropper Jelentés (2) RSM DTM (1) rss (3) ruházat (3) rádió (43) részvény (28) Safari (4) sajtó (38) sajtóközlemény (2) Samsung (14) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (1) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (2) Skype (10) Slideshare (2) sms (10) Sony (1) sport (7) Startlap (1) startup (2) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) Svájc (5) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (13) szakember (1) szavazás (1) SZEK (1) szemkamera (5) személyes tárgy (1) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (15) Szlovákia (24) szoftver (4) Szonda Ipsos (12) szájreklám (3) szálloda (5) szállás (6) Szállás.hu (6) számítógép (82) színház (1) színmélységek (9) szórakozás (16) születésnap (2) sütés-főzés (3) T-Mobile (1) találati lista (3) tanulmány (126) tanulás (10) Target (2) tartalmak (10) technika (5) TED (44) telefonálás (38) Telekom (1) Telenor (2) testápolás (7) tizenévesek (27) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (286) trend (246) tudomány (3) Tumblr (3) turizmus (8) Twitter (138) táblagép (51) táplálkozás (1) Tárki (1) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (6) távközlés (8) távmunka (3) tévé (104) UPC (1) utazás (32) Vatera (8) Velvet.hu (1) vezetők (8) Viacom (1) Videa (1) videos (294) videó (100) videómegosztó (45) világ (176) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) Visegrádi országok (2) Vodafone (1) VoIP (4) vonalkód (1) választás (3) vállalatok (103) válság (7) vásárlás (345) vírus (2) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) Webshop-Experts (1) wellnes (1) wiki (3) Wikipedia (14) Windows (23) Windows Phone (5) WIP (1) WordPress (6) Workmania (1) World Internet Project (1) www (1) Xing (2) Yahoo (54) Yandex (4) YouTube (54) zene (38) Zivi (1) Zynga (5) állami (6) állás (24) álláskeresés (40) árbevétel (2) árukereső (5) Ázsia (13) élelmiszer (13) életkor (3) életmód (2) értékesítés (3) étterem (2) írás (1) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) ügyfélszerzés (1) ügynökségek (2) ügyvéd (1) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (5) üzleti döntéshozók (2)

Netkutatások Archívum

Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IX81XqXTuaXk86FUS1XqXSf-6qXkOttM
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNMNNMN9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpNyMy93S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpONMOtMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2jk6aknWXun8WiSsdC7uiVauSBkoBCiUVQk7VnFCiUVnkoV3NNVnFXuCVa6ViUdXuiVsCCVdk7VWXVjknVa6iUVBki
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJBuFJT6PquJ6ikiuFk
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSakSsdknVdnoYySx-uYuiub-kFquF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSiknCFuSaXBkESMNt5tMNp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSs6inuinShO-3h53h50hO-3h5MhL3hO-3h5MhLMhO-3h53hLp
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2uPPu81ujYX68PTSFkiqXiUS6ssCTknX6iSBqB1PSMNNptMN3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJFCiqkF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN9M9NpS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3OtNOMyOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJPCiUuJt5JkFBsdY6sd
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IX81XqXTuaXk86FUS1XqXSf-6qXkOMtN
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNt0NtN0
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9N0t5MMM39tS1118TXksqCnknkB6q8dCSMNNpON3OMyOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJT6Pq
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NptpMgtMS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyONtOMNOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSBqSsdknVdnoYySLikZ-CaF7kBd6Wk
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSjXYVTp8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNNy9pM9S1118iunqCnknkB6q8dCSMNN5ONpOMtOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118iXqquX8s6oSqdCjSBusnX6iBSus6i6o7
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJT6PquJCn6odCB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJT6PquJiknCFui
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNtNNyNg
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJT6PquJjkakF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBdXTSBoEqiSMNNptMN3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSBqSsdknVdnoYySLiikA-u1XB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNNpNyNy
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJTXBBkF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2nCjuBuQ1618s6oSndSdrVjkBuSkz-O-nf-G-qEA-G-m-Mf-w-wwShO-NhD5hpO-hO-NhD5hDMhO-NhD5hLMhO-NhDph5NhO-NhD5hL3hO-NhD5hDghO-NhD5hLV-S
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSi6SsdknVdnoYySx-kWkikR-duBnuF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IPPI81ujYX68PTSFkiqXiUSPI1XqSMNNptMN3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJUkookY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IX81XqXTuaXk86FUS1XqXSf-6qXkO08t
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2ki6ia8dknuYkj68PTf993Squ716FaSMNt9hO-yhDphD9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSjCBXiuBBSqkXquSMNNptMN3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJWXYYJqiCYYk
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNtNtMM9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118TXinuFuBn8s6oSikiunnu6FFSYuo6iVsCFaS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJkWBCUiXiU
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2nCjuBuQ1618s6oSdrVjkBuSkz-O-nf-G-qEA-G-m-Mf-w-wwSb-kaaYuaS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtt3M35S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpON3OttOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=Tkq6Bui8s6oSkFsdXWuBSt95gp9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJkikY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSTnSsdknVdnoYySx-kWkikR-duBnuF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2ki6ia8dknuYkj68PTf993Squ716FaShO-yhLyhDV-hO-5hDDhLM
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IX81XqXTuaXk86FUS1XqXSf-6qXkOf-5
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2nCjuBuQ1618s6oSnqSdrVjkBuSkz-O-nf-G-qEA-G-m-Mf-w-wwSUhR-3hD0nhR-3hDR-iuVCFokqS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2nCjuBuQ1618s6oSIFSdrVjkBuSkz-O-nf-G-qEA-G-m-Mf-w-wwSIuBBhR-3hLpuS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJq6qunJBuQB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2nCjuBuQ1618s6oSBqSdrVjkBuSkz-O-nf-G-qEA-G-m-Mf-w-wwSTFujF6auihR-3hLpS
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJqXBBkFJIFJT6Pqu
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNttNtM9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118U66UYunkUokikUuF8s6oSiB8dnoYHXaw4-G-l-Vv-R-l-yMv-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2kBo8kFuks6aujkBu8s6oSauHkoTw
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSI66aSsdqqPSMNtNN5N3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwokookJqiCYYkFJT6Pqu
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IX81XqXTuaXk86FUS1XqXSf-6qXkOM8t
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118U66UYunkUokikUuF8s6oSiB8dnoYHXaw4-G-l-Vv-R-l-yMv-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2ki6ia8dknuYkj68PTf993Squ716FaShO-0hp0hDphO-ph5ghpV-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgtgy3tyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtMOttOt0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwouQXskiJoknCFuJUk7JBuQ
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNNy3t9MS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyONtOMMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwouaXskY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwouiB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IX81XqXTuaXk86FUS1XqXSf-6qXkOyNN
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSXnSsdknVdnoYySV-kiXuYkD6B1uYY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNtMpN99tNyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9OtMON0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpNy9N3MS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyONpON9OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwpN
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSBT6FnBSBIi7USMNttNpt3
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwq6FBunn
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwq6FBunnJt5JkikY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5t5N9y9S1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpONgOtyOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IFVsk8Iksuj66q8s6oSiXsuqXi6SkTTSMN0g5tg599NSHFuIwTkUuOXinuFikYbkoTlkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DOIjOi6BsFXTnwtbkoTlkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DOIjOi6BsFXTnwtbkoTlkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DOIjOi6BsFXTnwtbkoTlkoTh3DkoTh3DkoTh3DkoTh3DOIjOi6BsFXTnwtbkoTlkoTh3DkoTh3DkoTh3DOIjOi6BsFXTnwtbkoTlkoTh3DkoTh3DOIjOi6BsFXTnwtbkoTlkoTh3DOIjOi6BsFXTnwtbkoTlOIjOi6BsFXTnwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwq6Fn
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNtgN5M9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2IX81XqXTuaXk86FUS1XqXSf-6qXkOz-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118YXWuPkBoXi8s6oSIXSsdknVdnoYySH-Xsn6FXkK-CiuB
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=au8PnCju8BTksu
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=76CFIXYud6BnuBn8jY6U3p8IsM8s6oSHnkUwhO-0hLNhpghO-yh5O-hp8-hO-3h5thDO-hO-3h5th5MhO-3h5Mh59
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwq6FukiJkikY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwq6FukiJnuui
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSuiUXiuuFXiUSBssdqSMNt9N5
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=0T6Fi8ouSBWSBukFsdSHrwq6ia6oJkW
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNpt5tpMNN3S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ONgOtpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtt3NM9S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ONpOt3OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118U66UYunkUokikUuF8s6oSiB8dnoYHXaw4-G-l-Vv-R-l-yMv-
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt9NMt9NgNy9MS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ONpOtNOkFsdXWu8dnoY