in other client

2014. december 15.

KSH - Az interneten vásárlók aránya Magyarországon 28 százalék, az EU-ban 47 százalék 2013-ban

A 2013-ban interneten vásárló (1 éven belüli) lakosság aránya az EU-ban 47% volt, évek óta dinamikusan növekszik: az előző évihez képest 3, a 2 évvel ezelőttihez viszonyítva pedig 5 százalékpontos volt a fejlődés. A hazai arány (28 %) ugyancsak dinamikusan emelkedik, az elmúlt két évben évi 3 százalékponttal. Lemaradásunk az EU-átlaghoz viszonyítva jelentős, 19 százalékpontos volt 2013-ban.

2013-ban a magyar lakosság több mint 28%-a vásárolt már az interneten a felmérést megelőző egy évben, 72%-a pedig egy éven túli internetes vásárló, vagy internetes vásárlásban még nem érintett volt.

Az interneten vásárlókon belül az előző évihez viszonyítva a 3 hónapon belüli vásárlók részesedése 2 százalékponttal nőtt, a 3–12 hónapon belüli vásárlóké pedig 0,6 százalékponttal mérséklődött.

Ugyancsak csökkent (1,3 százalékponttal) a több mint egy éve vásárlók részesedése, ami fokozatos eltolódást mutat az aktívabb részvételt tanúsító csoportok felé.

A nemek szerinti megoszlás a tényleges vásárlók (3 hónapon belüli) esetében a nők részvételi arányának emelkedését mutatja a férfiak arányának rovására az előző évihez képest. A kevésbé aktív, 3–12 hónapon belül vásárlók csoportjában viszont a nők aránya csökken, a több mint egy éve vásárlóknál kismértékben nő. Összességében a nők vásárlási aktivitása növekszik és a vásárlásban érintett részük vagy a legaktívabb csoport felé, vagy az alig érintettek csoportja felé mozdul tovább.

Az összes korcsoportban (kivéve a legidősebbeket) a legaktívabb tényleges vásárlók aránya közelíti vagy már túl is lépte az 50%-ot, vagyis a korcsoportok döntő többségében a legaktívabb vásárlói csoport dominál. Az előző évihez képest a tényleges vásárlók aránya minden korcsoporton belül határozottan növekedett, kivéve a 65–74 év közöttieket.

A képzettség növekedésével egyenes arányban emelkedik a tényleges vásárlók aránya az internetes vásárlók körében. A legmagasabb arányt (55%) a felsőfokú végzettségűek, a legalacsonyabb arányt (44%) pedig az alapfokú végzettséggel rendelkezők körében éri el. A tényleges vásárlók arányának dominanciája azonban mindhárom képzettségi szinten egyértelmű, az előző évihez viszonyítva mindenhol növekedés volt.

Az interneten rendelt termékféleségek közül évek óta kiemelkedik a ruházat, kiegészítő sportfelszerelések, a könyv, magazin, újság, a szállásfoglalás (üdülés), a háztartási eszközök, valamint a jegyvásárlás. Ezek azok az áruk, amelyek a legalkalmasabbak az internetes vásárlási formára.

Az interneten keresztül történt rendelésekből kisebb arányban részesednek az olyan áruk vagy szolgáltatások, mint a részvényvásárlás, biztosítási kötvények és egyéb pénzügyi szolgáltatások, a távoktatási anyagok, a videojáték-szoftverek és új, javított verziók. Feltehetően e termékek bonyolultsága miatt a vevők különösen igénylik az eladóval való személyes konzultációt és kontaktust.

Észak-Magyarország kivételével minden régióban dominál a legaktívabb részvételt jelentő (3 hónapon belüli) internetes vásárlási forma. A tényleges vásárlók aránya Közép-Dunántúlon a legmagasabb (60,7%), Észak-Magyarországon (31,4%) a legalacsonyabb.


Forrás: KSH
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

1.000. bejegyzés (1) 2007 (186) 2008 (534) 2009 (982) 2010 (141) 2011 (612) 2012 (894) 2013 (635) 2014 (432) 2015 (565) 2016 (101) 444 (1) 5 perc Angol (1) Accenture (1) Acer (3) adatvédelem (20) Adecco (3) AdMob (1) Adobe (1) adományozás (3) AdSense (2) Adverticum (1) Adwords (4) affinitási index (1) agrárium (4) AgroStratéga (3) Airbnb (1) ajándék (2) Akciokatalogus.hu (1) alkalmazások (68) állami (7) állás (30) álláskeresés (45) Allegroup (6) Alphabet (1) Alphasonic (1) Amazon (53) Amerika (730) Android (64) AOL (5) apóhirdetés (3) Apple (128) appvertising (1) Apród.hu (1) apróhirdetés (1) árak (2) árbevétel (2) Artisjus (1) árukereső (5) Árukereső.hu (4) Arvalicom (1) Asus (2) audio (1) aukció (26) Aurkereso.hu (1) Ausztria (64) autó (13) Autókölcsönzés.hu (1) Avon (1) Ázsia (16) B2B (1) B2C (1) baba-mama (1) Bada (1) Bankmonitor (1) bankok (9) bankolás (47) banner (9) barkácsol (1) BCG (1) BDO (2) belépőjegy (2) BellResearch (44) benzin (1) BGF (3) Bill Gates (1) Bing (13) Bisnode (2) BIX (3) biztonság (42) biztosítás (8) BKF (1) BlackBerry (5) blog (79) Blog.hu (2) Blogger (4) Blogspot (1) Blogter (1) Blumenthal (1) Bónusz Brigád (5) Bookline.hu (2) böngészők (65) Brandmonitor (1) Bulgária (2) bútor (2) CB (29) cd (6) CEMP (1) CERN (1) Cetelem (3) CEU (2) chat (16) Cisco (8) Citromail (4) civil (3) Clipfish (1) CNN (1) Coface (1) Compete (2) Continental (1) cookie (7) CPC (3) CPM (2) Creative Commons (1) CTR (7) Cyberoam (1) család (7) csatlakozás (1) Csehország (92) csengőhang (3) csomagok (1) DE (721) Delicious (3) Dell (4) Deloitte (4) DESI (1) Digg (4) Digi (1) digitális (26) digitális írástudás (13) digitális szakadék (2) díj (4) Díjnet.hu (2) DIMSZ (1) direkt marketing (1) divat (2) DKT (2) domain (37) Drupal (1) dvd (1) e-kereskedelem (244) e-kormányzat (11) e-könyv (29) e-mail (127) e-olvasó (7) e-óra (1) e-Pénzügyi Index (1) E-Shopping Report (2) e-számla (2) e-tanulás (55) eBay (26) Economist Intelligence Unit (1) egészség (23) egészségügy (12) élelmiszer (20) elemzés (3) életkor (3) életmód (2) előfizetés (6) ELTE (1) eMAG (1) EMC2 (1) Emirates (1) EN (1770) eNet (37) Ericsson (15) Ernst and Young (1) Erste Bank (2) értékesítés (3) esemény (5) Eset (4) esküvő (2) Etarget (9) étterem (3) EU (102) Európa (181) European Interactive Advertising Association (EIAA) (5) Eurostat (6) EY (2) Facebook (320) Fanta Trendriport (1) felbontások (5) felhasználók (18) felhőtár (18) felsőoktatás (1) felvásárlás (5) FEmina.hu (1) fénykép (26) férfiak (18) fiatalok (83) film (8) Finnország (1) Firefox (32) Fitbit (1) fizetés (62) Flash Player (3) Flickr (4) FMCG (23) fogyasztók (5) Forsense (3) fórum (10) fotó (13) Foursquare (2) Freeblog (1) Freemail (3) Friendfreed (2) Gallup (1) Garson (1) Gartner (1) gasztronómia (1) gazdaság (3) gemius (100) gemiusAdmonitor (6) gemiusAudience (69) gemiusTraffic (2) Geometry Global (1) gépjármű (4) GfK (46) GKI (18) GKIeNet (25) Globalplaza.hu (1) Gmail (10) Google (311) Google Ad Planner (52) Google Adwords (2) Google Analytics (1) Google Chrome (30) Google Consumer Barometer (156) Google Drive (1) Google G1 (1) Google Glass (1) Google Keresési Mennyiségi Index (1) Google Keresési Trendek (226) Google Látogatói Trendek (106) Google Panda (1) Google Play (2) Google Plus (20) Google Reader (1) Google Térkép (1) GooT (33) GPS (2) grafika (2) grafikon (601) Grando.hu (4) Grayling (1) Groupon (11) gumi (1) GVI (5) gyerekek (35) gyógyszer (3) hangoskönyv (2) Használtautó.hu (1) háziállat (2) háztartási gépek (1) háztartási termék (1) háztartások (52) hír (16) Hír24 (1) hir24.hu (1) hirdetés (68) hírek (18) hírnév (1) híroldalak (61) hivatali ügy (10) honlap (165) Hootsuite (1) Horvátország (1) Hotmail (8) hőtérkép (1) HP (6) HR (1) HTC (1) html (1) hu (18) Huawei (1) Hulu (6) HVG (1) IAB (23) IBM (10) IDC (18) időjárás (3) időmérleg (6) idősebbek (29) IFUA (1) IIBR (7) IKT (39) Indamail (2) Indavideo (1) Index (4) infografika (607) Infokommunikációs Jelentés (13) információszerzés (25) ingatlan (4) Ingatlan.com (1) innováció (1) Instagram (18) Intel (3) Internet (770) Internet Explorer (25) internet forgalom (3) internet Insight Report (2) Internet World Stats (1) Internetes közösségek (61) Internetet.hu (4) Internetező nők (66) iOS (36) IoT (4) IP-telefon (6) iPad (29) iPhone (78) iPod (12) Ipsos (89) IPTV (4) írás (1) irodalom (2) iskola (9) IT (28) ITE (1) Ithaka (6) ITSZ (1) iTunes (5) IVSZ (2) iWatch (1) IWIW (12) játék (35) Játéknet.hu (2) jegyek (2) Jelentés az internet-gazdaságról (3) Jobline (2) Jófogás.hu (1) Joomla (1) K&H (1) Kantar (2) karácsony (45) Kaspersky Lab (9) katalógusok (6) Kelet-Európa (31) Kelly Services (1) képernyő (3) képernyőfelbontás (8) képeslap (2) képmegosztó (6) képzés (3) kereskedők (21) kereső (11) kereső szavak (65) keresők (88) keresőmarketing (8) kert (1) kettőskereszt (2) Kickstarter (3) Kína (5) Kiskegyed.hu (1) kismamák (1) klikkelés (2) kommunikáció (27) konferencia (11) konverzió (1) kórház (1) Korubo (1) könyv (18) középkorúak (6) közintézmények (18) közlekedés (2) közösségi média (98) közösségi oldalak (239) KSH (144) kulcsszavak (152) kupon (19) Kupon Világ (3) KutatóCentrum (50) Kutatópont (9) Kürt (1) kütyük (6) lakberendezés (2) látogatók (154) legkeresettebb kulcsszavak (65) lemezek (1) Lengyelország (85) Lenovo (6) letöltés (31) Lettország (1) Life.hu (1) Liferay (1) LinkedIn (47) Linux (4) Live (7) Ma este Színház (1) Mac (5) MacOSX (1) Madhouse (1) Maesteszinhaz (1) Magyar Online Hirdetési Index (1) Magyar Telekom (5) Mainap.hu (1) márka (50) marketing (62) marketing költések (15) MASMI (2) MASMIbusz (1) MasterCard (7) MCC (1) MEC (3) média (61) Mediameter (4) Medián (4) MédiaQ (1) Médiatudományi Intézet (1) megosztások (6) megyék (5) Microsoft (47) MillwardBrown (3) Mind-Diák Szövetkezet (1) MLE (1) MNO (1) mobil eszköz (287) mobil internet (190) mobil telefon (432) MOHI (1) Morgan Stanley (2) mozi (4) Mozilla (1) MRSZ (7) MS Outlook (1) MSN (13) MTA (1) MTV (2) multimédia (1) munka (2) munkahely (29) munkanap (2) művészet (1) MyPhotoAlbum (2) MySpace (21) Nagy Adat (11) Nagy-Britannia (43) napi fogyasztási cikk (2) Napi Gazdaság (1) napilapok (6) NAVA (1) nemek (3) Németország (679) Nemzeti MédiaAnalízis (5) Népszabadság (1) NetAcademia (1) netezők (334) Netflix (9) Netkutatások (1) Netkutatások Pro (408) NetPincér.hu (1) Netrisk (3) NFH (1) NGYSZ (7) NHH (35) Nielsen (37) NLCafe (1) NMF (1) NMFR (1) NMHH (98) Nokia (13) Norvégia (1) nők (25) nrc (111) nyelvek (3) nyílt forráskód (1) Nyugat-Európa (11) nyugdíjasok (1) OGYEI (1) OIK (33) OKI (1) okosház (1) okosóra (10) okostévé (12) okosváros (1) oktatás (14) Olcsóbbat.hu (6) oldalletöltések (13) Olimpia (5) olvasás (3) OMP (33) Opera (11) operációs rendszerek (50) Oracle (2) Origo (8) Oroszország (52) orvosok (15) otthon (6) otthon és kert (3) Otto (1) óvodások (2) Ötvenentúl.hu (2) Pandora (6) PanMedia (1) Panoramio (1) Pantone (1) partnerprogram (1) patika (1) PayPal (20) PC (6) penetráció (62) pénzügy (66) Photobucket (2) piackutatás (11) Piackutatók Éjszakája (2) Picasa (3) pihenés (1) Pinterest (26) podcast (1) Port.hu (1) portálok (19) Postr.hu (1) PR (6) prezentáció (4) Prezi (1) Profession.hu (9) Protopmail (1) PubMatic (2) PWC (4) QR-kód (5) rádió (49) Randstad (1) Red Bull (1) Reddit (3) referencia (1) regisztráció (3) Regus (1) reklám (223) reklámtorta (16) rendezvények (9) Research International Hoffmann (1) részvény (29) retweet (1) rEVOLUTION (2) RG (1) RIM (3) ROI (3) Roland Berger (1) Románia (6) Ropper Jelentés (2) RSM DTM (1) rss (4) ruházat (3) Safari (5) sajtó (42) sajtóközlemény (2) Samsung (32) Sanoma (4) SAS (1) Scale Research (2) SEM (1) Semmelweis Egyetem (1) SEO (6) SEOCeros (1) Sergey Brin (1) Series40 (1) Seznam (5) SimilarWeb (10) Skype (12) Slideshare (2) sms (15) Snapchat (4) Sony (2) spam (3) sport (8) Spotify (3) Startlap (1) startup (3) statisztika (41) Stop (1) Strategopolis (6) StumbleUpon (1) sütés-főzés (4) Svájc (7) Symantec (1) Symbian (2) Synovate (1) szabadidő (14) szájreklám (3) szakember (1) szállás (9) Szállás.hu (13) szálloda (6) számítógép (148) szavazás (1) SZEK (1) személyes tárgy (1) szemkamera (5) szerencsejáték (5) szerver (2) szilveszter (3) Szinapszis (16) színház (2) színmélységek (9) Szlovákia (45) szoftver (9) Szonda Ipsos (12) szórakozás (20) születésnap (2) T-Mobile (3) táblagép (105) Tablazat.hu (3) találati lista (3) tanulás (13) tanulmány (126) táplálkozás (1) Target (2) Tárki (3) társadalom (3) társas kapcsolatok (3) társkereső (8) tartalmak (11) távközlés (13) távmunka (3) technika (10) TED (102) telefonálás (58) Telekom (2) Telenor (5) testápolás (9) tévé (142) tizenévesek (33) tns (15) TNS Hoffmann (1) TOP (294) trend (246) Trendlabor (1) tudomány (3) Tumblr (9) turizmus (22) Twitter (168) Uber (5) UNAS (1) UPC (1) UPS (1) utazás (33) ügyfélszerzés (2) ügynökségek (2) ügyvéd (2) Ügyvédbróker.hu (1) üzlet (7) üzleti döntéshozók (2) választás (3) vállalatok (140) válság (7) vásárlás (426) Vatera (10) Velvet.hu (1) Veritas (1) vezetők (10) Viacom (1) Videa (1) videó (116) videómegosztó (46) videos (353) világ (293) Világgazdaság (1) Vimeo (1) virág (2) virtuális valóság (2) vírus (2) Visegrádi országok (10) Vodafone (6) VoIP (5) vonalkód (1) Walmart (1) web 2.0 (5) Web 2.0 Barcamp (3) webAudience (5) WebAudit (1) Weber Shandwick (1) webinar (22) Webshop-Experts (2) wellnes (1) WhatsApp (10) wiki (3) Wikipedia (15) Windows (39) Windows Phone (6) WIP (1) WordPress (8) Workania (2) Workmania (1) World Internet Project (1) WSE (1) www (1) Xing (3) Yahoo (59) Yandex (4) YouTube (64) zene (66) Zivi (1) Zynga (5)

Netkutatások Archívum

Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=BunBCXiC8jY6U8IsM8s6oSjY6UVuinF7Vt5gy8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9Nptyt5MyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNtyONgOMMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=si8oT998CBSd6nSx-V-bA-e-f-4-Hrwh-3DrA-PL7c-x-m-Uj4-pqk2-p6joS-nf-iw-nl-V-U1e-G-l-Mf-R-5MA-Ew-Wl-V-w-Me-isWjv-pPA-oJ-PA-v-K-EA-P8-XaR-5We-if-1hNLax-J-6hNLHt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSsBSDf-DrtSjuBnVIFXuiaVICsqXiUVo7V1XIu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgtp39MyS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3ON5OtgOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=k8633368s6oSkTXSBT6nBS5My3NHTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=k8633368s6oSkTXSBT6nBS5My3MHTwt
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNtt33tgS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9OttOtpOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=211181ujYX68PTSFkiqXiUSkCn6o6jXYuSjCuYYSMNt3NMt5
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSPkSDf-DrtSjuBnVIFXuiaVICsqXiUVo7V1XIu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSn1SDf-DrtSjuBnVIFXuiaVICsqXiUVo7V1XIu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSauSDf-DrtSjuBnVIFXuiaVICsqXiUVo7V1XIu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSFCSDf-DrtSjuBnVIFXuiaVICsqXiUVo7V1XIu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2Ukou58PTSoXYYX6io6iBnuF
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSnFSDf-DrtSjuBnVIFXuiaVICsqXiUVo7V1XIu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSIFSDf-DrtSjuBnVIFXuiaVICsqXiUVo7V1XIu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2Bo6nFXo8FCSjFkiaSyp0gy
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NptgM9NgS1118iunqCnknkB6q8dCSMNt3OtNOt0OkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2QQQaki8s6oSq6SDf-DrtSjuBnVIFXuiaVICsqXiUVo7V1XIu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNtyNptgtpyMtgS1118iunqCnknkB6q8dCSMNNpOtNOtMOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9NpNyMNy3S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9ON9OtNOkFsdXWu8dnoY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=1118kiXouVnCju8T1S
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=si8kW98Q7ES
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2PB8UkE68BTksuSXiauQ8TdTHPBwkW9bkaWuFnXBuouinb
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=si8kW98Q7ESsksFXT8ikqkakBdX8T1SLH-98CB8PTU
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118nikIYXQ8s6oSiY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=nd8i7CC8XiI6Sd6naY
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=nd8i7CC8XiI6S
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=Is18s66YSs6inuinBSWXau6BOBsFuuiBd6nBSt5NNNSt5959STFuWXu18oT98PTU1
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21118ndXBkW8s6oSuFF6F9N9
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2jk6o6X8s6oSnkUSv-v-v-8uTX
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2jk6o6X8s6oSnkUS2-G-88uTX
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=2jk6o6X8s6oSnkUSA-VG-dXVG-iU8uTX
Better site: ProxyBot webproxy https://proxybot.cc/b?q=21uj8kFsdXWu86FUS1ujSMNt0N9tNt39gy9S1118iunqCnknkB6q8dCSMNt9OtMOtyOkFsdXWu8dnoY